A Duna Plaza bevásárlóközpontban található Játék Box lecsapott egy üresen álló üzletre, és a Carrera céggel karöltve elkészítették a világ első Carrera Játszóterét. A bevásárlóközpont egy újabb szórakozási lehetőséggel bővült, a Carrera játékokat pedig jó alaposan kipróbálhatják az érdeklődők.

Kezdetben két pálya várja az érdeklődőket, a klasszikus vezetősínes asztalon a Hungaroringet idéző kört hoztak össze a standard elemekből, vele átellenben meg a távirányítós terepjáróknak készítettek egy akadálypályát, amelynél a klasszikus PVC lefolyócső szab határt a száguldásnak. Mindkét pálya könnyedén módosítható igények szerint, egyelőre azonban marad a vonalvezetés, hiszen jelenleg épp egy bajnokság zajlik.

A Carrera játszótérre ingyenes a belépés, de elképzelhető, hogy nagy tömeg esetén várni kell majd arra, hogy sorra kerüljön az ember, vagy épp a gyermeke. Az egykezes autóverseny kortalan szórakozás, az örömöt egyedül az szakítja félbe, ha a pályának olyan szakaszán esik ki a sínből a versenyautó, ahol nehezen lehet elérni még az erre odakészített kézi készülékkel.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért