Hivatalosan még be sem mutatták az aktuális Porsche 911 generáció búcsúzómodelljét, a Párizsi Autószalonon ugyanis még tanulmány jelzővel állították ki a Speedster modellt, de máris az új kupé bemutatójára készülnek Zuffenhausenben. Meghívott újságírók az anyósülésről követhették az álcázott prototípusokkal San Francisco-ban végzett tesztelést.

A gyalogosvédelmi előírások miatt megnyújtják az orrot, ami a hossz növekedését is eredményezi, de a forma alapvetően csak evolúciója lesz a jelenleginek olyan új elemekkel, mint a korábban már látott LED-csíkkal összekötött hátsó lámpák. Belül van nagy változás, a digitalizáció jegyében nagyobb központi érintőképernyő jelenik meg, a műszeregységen belül csak a középső fordulatszámmérő marad analóg óra.

A 3,0 literes boxer turbómotort minimális mértékben módosítják, új alumínium leömlőket kap, a teljesítmény pár lóerővel múlja felül a jelenlegit. A kézi váltó marad hétfokozatú, a PDK nevű duplakuplungos váltó teljesen új. A ZF által fejlesztett egység immár nyolcfokozatú, de a plusz egy fokozatnál fontosabb, hogy kisebb méretű a korábbinál, így van hely a villanymotor beépítésére, ami a hálózatról tölthető hibrid változat megjelenése elől hárítja el a műszaki akadályokat. Szélesebb nyomtáv, újraprogramozott elektronikus vezérlésű lengéscsillapítás jellemzi az új Porsche 911-est, ahol az összkerék-kormányzás feláras extra lesz.