A Toyota RAV4-es negyedik generációjának legnagyobb újdonsága, hogy ezentúl a világon mindenfelé egyfajta karosszériával kínálják az autót. Ráadásul a nagyobb méretű észak-amerikai változatot folytatják, ami az európaihoz képest tíz centis tengelytáv- és húsz centis hossznövekedést jelent.

Ezen kívül 3 centivel nagyobb lesz a szélesség, és 25 mm-rel csökken a magasság, mert ahogy az manapság szokás, a Toyota formatervezői is sportosabbra vették a figurát. De azért szériában adnak egy alsó fekete műanyag burkolatot, nehogy a szemlélő megfeledkezzen róla, hogy mégis egy szabadidő-autót lát maga előtt.

Kétszintes lett a műszerfal, az utas előtt mellmagasságban egy nyitott polcot látunk, de alul azért van még kesztyűtartó is, az ülések között is minden tele van kisebb-nagyobb rekeszekkel. Középkonzol helyett egy méretes érintőképernyőt látunk a műszerfal közepén, egyedül a klíma kapott külön kezelőszerveket. Javították a látómező méretét, a korábbinál 8 százalékkal keskenyebb A oszlopok messzebb kerültek a vezetőtől, így sokkal kevesebbet takarnak ki a külvilágból. Noha a nagyobb karosszériát átveszi az európai RAV4-es, az észak-amerikai 5+2 üléses utastér helyett mi csak ötajtósat kapunk; a csomagtér alaphelyzetben 547 literes, és ezt egy felfelé nyíló (opcionálisan elektromos mozgatású) ajtón keresztül tudjuk megpakolni.

Európában kétféle specifikáció szerint kínálják majd a negyedik generációs Toyota RAV4-est, a nyugat-európai (ide tartozik Magyarország is) kiviteleknél 2,0 literes benzines (151 LE, összkerékhajtás, 6-os kézi vagy CVT váltó), 2,0 literes dízel (124 LE, elsőkerékhajtás, 6-os kézi váltó) és 2,2 literes dízel (150 LE, összkerékhajtás, 6-os kézi vagy 6-os automatikus váltó) kérhető. A kelet-európai modellek 2,0 literes benzines (145 LE, első- vagy összkerékhajtás, 6-os kézi vagy CVT váltó), 2,5 literes benzines (180 LE, összkerékhajtás, 6-os automatikus váltó), vagy 2,2 literes dízel (150 LE, összkerékhajtás, 6-os automatikus váltó) motorral kérhetőek.

Továbbfejlesztették az összkerékhajtást, a hátsó tengelyre építtet elektronikusan vezérelt tengelykapcsolót az eddiginél sokkal több információ alapján dolgozó számítógép irányítja, legfeljebb a nyomaték 50 százalékát küldve hátra – alaphelyzetben csak az első kerekek hajtottak. Auto üzemmódban akkor jut hátra nyomaték, ha tapadásukat veszik az első kerekek, Sport módban a kormány elfordítására küld hátra a teljesítményt az elektronika, de csak 10 százalékot – az első kerekek tehermentesítése révén azok több keresztirányú erőt tudnak átvinni a talajra -, alulkormányzottság érzékelésekor 50 százalékot küld hátra a rendszer. Lock üzemmódban rögzíthető az állandó 50:50 %-os nyomaték-elosztás, de csak 40 km/órás tempóig, e fölött visszatér Auto állásba a rendszer.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!