A Detroiti Autószalonra tartogatta a Mercedes az új C-osztály lépcsős hátú változatának világpremierjét, a kombit várhatóan Genfben ismerhetjük majd meg, és várhatóan még 2014 vége előtt megismerhetjük majd a kupé és a kabrió változatot is.

Nem is annyira a forma az igazi újdonság, hanem az új építőkészlet, amelyet először ennél a típusnál használ a Mercedes – és a következő E-osztálynál is szerephez jut majd. Vegyes, acél-alumínium a váz és a karosszéria, így nem csoda, hogy a jelentős méretnövekedés (hossz +9,5 cm, szélesség +4 cm, tengelytáv +8 cm, csomagtér 480 liter) ellenére átlagosan 100 kg-mal csökkent a tömeg az elődhöz képest. Ez nem csak alacsonyabb átlagfogyasztásban jelent előnyt, de alacsonyabbra került a tömegközéppont is, ami javítja a vezethetőséget.

Kizárólag turbómotorokkal szerelik az új generációt, az 1,6 literes benzines 156 lóerős (5 l/100 km), a 2,0 literes benzines 184 lóerős (5,3 l/100 km) Európában, 235 lóerős az USA-ban, és eleinte szintén csak ott választható a 3,0 literes, V6-os biturbó (333 LE). A legkisebb dízel a Renault által kifejlesztett 1,6-os, amely 115 vagy 136 lóerővel lesz választható, a 2,1 literes dízel 170 lóerővel kezd (4 l/100 km), később lesz belőle biturbó 204 lóerővel, és dízel-elektromos hibrid is, amelynél a 204 lóerős motor munkáját 27 lóerős elektromotor segíti (3,9 l/100 km). A négyhengeresekhez alapáron hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót adnak, felár ellenében kérhető a 7G Tronic Plus automatikus váltó.

Érdekes módon a forgalmazás az USA-ban kizárólag 4Matic modellekkel indul, míg Európában csak hátsókerékhajtással lehet az első hónapokban megvásárolni az új Mercedes C-osztályt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!