Augusztus 2-án kerül sor a Chevrolet Cruze ünnepélyes átadására a lajosmizsei SOS Ifjúsági ház közössége számára. A rendhagyó napon íjászbemutató és Janicsák Veca fellépése várja a ház fiatal lakóit.

A márkakereskedésekbe ellátogató érdeklődők mostantól nem csak négyajtós, lépcsős hátú, hanem ötajtós karosszériával is találkozhatnak a Chevrolet Cruze-zal. Négy felszereltség és három motor közül lehet választani, a bevezető kampány érdekessége, hogy nem az alapváltozat a legolcsóbb, amíg az 1,6 literes, 124 lóerős LS-ért 3 646 000 forintot kell fizetni, addig az LS+ szint (manuális légkondival tud többet) ugyanezzel a motorral 3 599 000 forintba kerül. A legdrágább a 163 lóerős dízel, 6 fokozatú automatikus váltóval, LTZ+ felszereltséggel 6 154 000 forintért.