Vasember is ezt választotta Audi helyett látatlanba, úgyhogy olyan rossz nem lehet az új Acura NSX. A Detroitban leleplezett tanulmány lényegében az új szuperautó már sorozatgyártásra alkalmas változata, csak a japánokra jellemző alapos tesztelési fázis van hátra.

Még ha sietni akarnak, akkor se tudják majd lerövidíteni a fejlesztésnek ezt a részét, hiszen igen bonyolult hibrid hajtást kap az autó. Hátul egy benzines V6-os szívómotor hajt dupla kuplungos váltón keresztül, és van még egy utóbbiba épített elektromotor is, az első kerekeket oldalanként egy-egy elektromotor mozgatja. Utóbbiak nem csak gyorsítani tudnak, de bármikor képesek akár lassítani is az egyes kerekeket – ezt a funkciót arra használják a mérnökök, hogy megnöveljék az  NSX kanyarsebességét. Az összkerékhajtás tehát virtuális, számítógéppel vezérelt.

Még legalább három évet kell várni az új NSX-re. Ránézésre megéri Még legalább három évet kell várni az új NSX-re. Ránézésre megéri

Az Acura új szuperautójának látványos karosszériáját közelebbről meg nem nevezett „könnyű anyagokból” készítik majd, a hibrid hajtás ellenére is alacsony tömeget ígérnek neki, nem utolsó sorban azért, mert a Honda továbbra se a lóerők számának (korlátlan) emelésével, hanem konstrukció tökéletesítésében és a kedvező tömeg/teljesítmény aránnyal akar igazi szuperautót készíteni. Legkésőbb 2015-ben indul a sorozatgyártás.

Hátul egy V6-os és egy elektro-, elöl két elektromotor hajt. Igen, négy motorja lesz az új Acura NSX-nek Hátul egy V6-os és egy elektro-, elöl két elektromotor hajt. Igen, négy motorja lesz az új Acura NSX-nek

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!