Nem egyterű, ahhoz túlságosan is személyautós a magassága (1373 mm), ráadásul az utastere se variálhatóságával, hanem a felhasznált anyagok és technológiák által emelkedik ki az átlagból. A Peugeot HX1 Metamorphose elnevezésű tanulmányautó mindezeken felül konnektorról is tölthető dízel-elektromos hibrid hajtást kapott.

A lítium-ion akkumulátorban tárolható energia segítségével legfeljebb 30 km-t tud megtenni helyi károsanyag-kibocsájtás nélkül a HX1, amely egyébként azt a hibrid hajtást kapta, ami hamarosan a Peugeot 508 RXH-ban mutatkozik be.

Bőr, fa és márvány-hatású burkolattal ellátott középkonzol Bőr, fa és márvány-hatású burkolattal ellátott középkonzol

Az első kereket a 204 lóerős 2,2 literes HDi dízel hajtja, a hátsó tengelyre egy 95 lóerő teljesítményű elektromotort szereltek, a rendszerteljesítmény 300 lóerő. Ehhez képest a szabványos fogyasztás nagyon kedvező, a 3,2 l/100 km-es érték 83 g/km-es CO2-kibocsájtásnak felel meg. Mindez egy 4,96 méter hosszú, összkerékhajtású luxuscirkálótól. Nem rossz, csak nem sok köze van a valódi autózáshoz.

Van még egy harmadik üléssor is, szintén 2 ülőhellyel Van még egy harmadik üléssor is, szintén 2 ülőhellyel

Ugyanez elmondható az ajtókról is, amelyek szuperautókon megszokott módon előre- illetve hátra felfelé nyílnak, B oszlop nincs. Három üléssorban összesen hat darab ülőhely van a HX1 belsejében, igaz a leghátsó sorban már kevés a hely és ablakfelület se jutott. Cserébe a középen utazók közvetítésével ők is élvezhetik a minibár vagy a kávéautomata által nyújtott kényeztetést.

300 lóerő, összkerékhajtás, 3,2 l/100 km. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen 300 lóerő, összkerékhajtás, 3,2 l/100 km. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen