Az ősszel érkezik meg kontinensünkre a Honda Civic új generációja, az eddigi felállásnak megfelelően lépcsős hátú vagy ötajtós karosszériával lehet majd kérni a típust; hagyományosan utóbbi a népszerűbb választás kontinensünkön, és csak most mutatkozott be ez a karosszéria. Amíg az európai változatról hivatalosan két fényképet adtak közre, az Egyesült Államokban és Japánban alaposabb a fotó- és videóanyag. Az anyagban látható képek ennek megfelelően nem feltétlenül az európai kivitelt mutatják, igaz, a japán portfólióban is megtalálhatóak az „európai” kivitel képei…

Letisztult lett az ötajtós megjelenése, és immár egész könnyen fel lehet ismerni az ötajtós változatot, hiszen piros csík köti össze a lámpákat. Az utasoknak több helyet adtak azzal, hogy 3,5 centivel megnyújtották a tengelytávolságot, a nyomtávot 1,3 cm-rel szélesítették ki, sportosabb arányokat eredményez a meredekebb szélvédő, amit úgy értek el, hogy annak alját 5 centivel hátrébb vitték a formatervezők, a lépcsős hátúhoz képest közel 13 centivel rövidítették meg a hátsó túlnyúlás méretét. Könnyebb a hozzáférés a csomagtérhez azáltal, hogy 4 cm-rel kiszélesítették a nyílást. A raktérajtó műanyagból készül, a tömege alacsonyabb a korábbinál, így kisebb méretű zsanérokat kell alkalmazni a tetőlemez végén – ez is kellett ahhoz, hogy kupé-szerű profilt tudjanak kialakítani.

Megnövelték a vezető látómezejének méretét azáltal, hogy az ablak sarkából az ajtóra költöztették át a külső tükröket. A műszerfal kialakítása sokkal átláthatóbb lett, a végigfutó méhsejt-rács rejti a légbeömlőket, az érintkezési pontokon jó minőségű anyagokat használtak. Alapáron 7, extraként 9 colos képátlójú a központi érintőképernyő, elérhető 12 hangszórós Bose hifi is. A korábban említett 3,5 centis tengelytáv-növekedés egy-az-egyben a hátsó utasok lábterét bővíti, a tető ugyan alacsonyabb lett, de a kisebb zsanérok miatt nem csökkent a fejtér mérete, a hátul utazók a korábbinál nagyobb ablakfelületeket is kapnak. A hátsó ülés 60/40 osztású, megtartották az oldalra elhúzható kalaptartót.

Amíg a limuzint kényelemre hangolták, az ötajtós Civic felfüggesztésének hangolását a japánok európai fejlesztőközpontjában véglegesítették, és annál a vezetési élmény maximalizálása volt a cél, ebben játszik szerepet az elődhöz képest 19%-kal magasabb csavarodási merevség is. Ennek elérése érdekében megnövelték a strukturális ragasztóhasználatot, az oszlopokat speciális habbal töltik ki. Észak-Amerikában nincs változás a motorkínálatban, az alapmotor a 2,0 literes szívó (158 LE/187 Nm), amit az 1,5-ös turbóra (180 LE/240 Nm – ezt 87 oktános benzinnel tudja) lehet cserélni. Alapáron fokozatmentes automatikus váltót adnak, de Sport és Sport Touring felszerelésnél kérhető hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó is mindkét motorhoz. A japán motorkínálatról még semmit nem árultak el, az európairól csak annyit, hogy nálunk csak e:HEV öntöltő hibrid hajtással árulják majd az autót, de hogy melyik teljesítményszintet kapja az új Honda Civic, jelenleg még nem tudjuk. A Civic Type R később érkezik, annál kitartanak a 2,0 literes turbómotor és a kézi kapcsolású váltó mellett.