swift1

Azóta számolja a Swift 5,3 milliós értékesítését a Suzuki, hogy 2004-ben globális autóként dobták piacra a harmadik generációt, most mégis alaposan áttervezték az eddigi megjelenést. Sokkal merészebb lett az orr kialakítása a kiemelt hűtőráccsal, az oldalfalon a hullámok és a rejtett hátsó kilincsek, no meg a „lebegő tető” jelenti az újdonságot, hátulról maradt a legkönnyebben felismerhető az autó.

Érdemben nem változtak a méretek, az immár csak ötajtósként létező karosszéria (később is csak lépcsős hátú lesz az Indiai piac számára) hossza 3840 mm, a szélesség 1695 mm, a magasság 1500 mm (az összkerékhajtású hasmagassága 25 mm-rel 14,5 centire növelt, így az 1525 mm magas), a tengelytávolság 2450 mm. Az új padlólemeznek köszönhetően jelentősen csökkent a saját tömeg, az alapváltozat 840 kg-ot nyoma mérlegen, a legnehezebb japán specifikációjú kivitel is megáll 970 kg-nál – az az összkerekes, CVT váltós hibrid tömege. A csomagtér alaphelyzetben 265 literes, az elsőkerékhajtású változatnál rendelhető szükségpótkerék, az összkerekesnél erre a padló kialakítása miatt nincs lehetőség.
swift2
Teljesen új a műszerfal, amelyen helyet kapott egy könnyen cserélhető (színes csomagok is választhatóak) betét, a műszeregységben megjelent a multifunkciós kijelző, amelyen akár a hossz- és keresztirányú gyorsulást is meg lehet jeleníteni – az SVHS-nél színes, a többinél monokróm ez a monitor. Japánban kétféle, egy 4:3-as és egy szélesvásznú 16:9-es képarányú érintőképernyős fejegység is létezik, alaphelyzetben nincs még rádió se a fedélzeten, 1 DIN-es méretű készüléket lehet beépíteni utólag.

Két motor van, az 1,2 literes, 91 LE/118 Nm teljesítményű szívó négyhengereshez 5 fokozatú kézi kapcsolású váltót adnak alapáron, felár ellenében kérhető összkerékhajtás vagy fokozatmentes automatikus váltó. Ez létezik még SHVS hibrid kisegítő hajtással, amelynél egy 3,1 LE/50 Nm teljesítményű villanymotor és lítium-ion akku is van a fedélzeten – ennek a japán ciklus szerint 3,6 l/100 km az átlaga, míg az egyszerű benzines 4,3 l/100 km-t tud. Csúcsmotorként kínálják az 1,0 literes Boosterjet turbót, ami jelen esetben 102 LE/150 Nm teljesítményű, csak 6-os automatikus váltóval és elsőkerékhajtással adják. Az RS csomag utóbbinál széria, a hibridhez felár ellenében választható, ez újrahangolt (a sajtóanyag szerint európai hangolású) futóművet és merev oldalfalú abroncsokat tartalmaz a sportosabb megjelenés mellett.
swift3
Sokat fejlődött az aktív biztonság, például itt már nem RBS (Radar Brake Support), hanem DSBS (Dual Sensor Brake Support) a vészféksegéd neve, mert a radar mellett már kamera érzékelő is van, tehát gyalogosfelismerővel is bővült a repertoár, amelynek a része továbbra is a távolságtartó tempomat. A szűk helyen manőverezést könnyíti a körkamera, és elérhető sávelhagyást figyelő segéd is. A passzív biztonsági rendszerek terén már csak 6 légzsákot találunk, a műszerfal áttervezésének köszönhetően már nincs szükség a térdlégzsákra.

Japánban január 4-én indul az új Suzuki Swift forgalmazása, az alapváltozat (XG felszereltség, 5 fokozatú kézi váltó és CVT váltó egy árban) ára 1 343 520 jen, azaz 3 393 000 Ft, míg a legdrágább modell az árlistában az összkerekes, RS-csomagos hibrid modell 1 941 840 jenért, azaz 4,9 millió Ft-ért. Az európai változat a Genfi Autószalonon debütál, leginkább csak felszereltségbeli eltérések lehetnek a japán belpiacos modellhez képest.

swift4

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!