Először Genfben ismerhettük meg az új generációs Audi A3-as kompaktautó Magyarországon gyártandó lépcsős hátú változatát, ott igazi übersportkocsiként szerepelt a gép, 408 lóerős benzines turbómotorral. Sanghajban visszavettek belőle egy keveset, de azért így i kiemelkedő a tudása.

Kezdjük rögtön azzal, hogy az Audi A3 Sedan e-tron nevével ellentétben nem elektromos hajtású, hanem benzin-elektromos hibrid. A teljesítmény nagy részét az 1,4 literes négyhengeres TFSI adja, ami jelen esetben csak turbófeltöltővel rendelkezik, teljesítménye azonban így is 211 lóerő. Az ehhez kapcsolódó hétfokozatú, dupla kuplungos váltóba építették a 27 lóerő teljesítményű elektromotort, ami önmagában is képes mozgatni az autót.

Nem teszik közszemlére a benzin-elektromos hibrid hajtást Nem teszik közszemlére a benzin-elektromos hibrid hajtást

A hátsó ülések mögé helyezett lítium-ion akkumulátorok segítségével helyi károsanyag-kibocsájtás nélkül 54 km távolságra képes eljutni az A3 Sedan e-tron. A telepet fékenergia-visszatáplálás illetve konnektor segítségével is fel lehet tölteni. A benzinbetöltő-nyílás a jobb háts sárvédőn található, az áramot a bal hátsó sárvédőn elhelyezett fedél mögötti csatlakozóval lehet vételezni. Ha mindkét erőforrás együttműködik, az autó 6,8 másodperc alatt képes felgyorsulni 100 km/órás tempóra, végsebessége 231 km/óra.

Fehérben is jól mutat az új A3-as belseje Fehérben is jól mutat az új A3-as belseje