Igen sokoldalú a Volvo által kifejlesztett és a tulajdonos Geely által átvett Compact Modular Architecture építőkészlet, hiszen belső égésű motor, plug-in higrid és elektromos hajtás fogadására is alkalmas. De nem csak technikájában, hanem méretben is rugalmasan alakítható a CMA, hiszen a Volvo XC40-estől az itt látható, majdnem öt méter hosszú és hétszemélyes utastérrel rendelkező Geely szabadidő-autóig terjed – utóbbinak egyelőre a kódnevét ismerjük, ami KX11.

A Sanghaji Autószalonon lesz az ünnepélyes leleplezés, de a műszeregység jóvoltából már ismerjük a végleges megjelenést, ami igazodik a kínai márka többi szabadidő-autójához. Az alapmotor a 2,0 literes turbós négyhengeres lesz 190 lóerővel és nyolcfokozatú automatikus váltóval, ezen kívül az XC40-esből ismert plug-in hibrid hajtás is választható lesz majd. Nem tervezik a típus európai forgalmazását, mifelénk az XC40-es kupéváltozata lesz a következő modell, ami a CMA alapot használja.