Még februárban történt, hogy sorozatos tüzek miatt a gyár arra kérte a Porsche 911 GT3 tulajdonosokat, hogy legyenek szívesek mellőzni a méregdrága sportkocsi használatát, mivel az bármikor kigyulladhat. Pár nappal később sikerült megtalálni a problémát, amelynek elhárítása helyett inkább azt választották, hogy kicserélik a motorokat. Persze a több mint 700 erőforrás legyártása időbe telik, több hónapos várakozásnak néznek elébe az ügyfelek, akik nem egyformán kedvesek a gyárnak.

A motorcsere bejelentésekor azt közölte a Porsche, hogy megfelelő kompenzációt kapnak majd az ügyfelek, ami pénzt jelent. Azonban miután az érintett autók tulajdonosai megkapták az értesítéseket, gyorsan kiderült, hogy a gyár nem egyforma mértékben kártalanítja őket. Nagy-Britanniában például semmit nem kapnak a tulajdonosok, az Egyesült Államokban havi 2000 dollár a fájdalomdíj, az Egyesült Arab Emirátusokban már 4000 USA dollárnak megfelelő kompenzáció jár, a német tulajok napi 175 eurót kapnak. Nosza az internet segítéségével meg is alakult a GT3 Worldwide Action Group, amelynek tagjai mintegy 4,3 milliárd Ft értékű Porsche 911 GT3 flottával rendelkeznek, és a következő országokat képviselik: Nagy-Britannia, Kanada, Svájc, Svédország, Franciaország, Monaco, Egyesült Arab Emirátus, Kína és Németország.

A tulajdonosi érdekképviselet nem csak azért tervez jogi lépéseket, mert eltérő mértékben kompenzálja őket a gyár, de azzal se elégedettek, hogy a kezdeti értesítést követően semmi hírt nem adott a Porsche, továbbra se tudni, mikor cserélik majd ki autójukban az erőforrást. Az ügy egyébként már az Európai Parlamentbe is eljutott, Martin Callanan brit képviselő az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy “A méltányosság nemzetközi határokon átérő dolog, és biztos vagyok benne, hogy a nagy márkák megértik, milyen fontos fenntartani az ügyfelek bizalmát, és hogy kielégítő megoldást lehet találni az ügyben. Tovább követem majd ezt az esetet.”

Azt, hogy a Porsche nem feltétlenül jól kezeli az ügyfélelégedettséget, jól jelzi Nick Murray esete is, aki csak akkor kapta vissza problémás autójának vételárát, miután arról egy internetes videóban panaszkodott az egész világnak. Lehet, hogy ezúttal a gyárnak nem kellene olyan sokáig feszítenie a húrt, a mérges és elégedetlen 911 GT3 tulajdonosok között biztos akad jó néhány ügyvéd is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!