Sokan készítettek már önvezető autókat, de egészen mostanáig nem voltak képesek elszakadni az alkotók attól a szokástól, hogy az utasoknak mindenképpen előre kell nézniük. A Rinspeed természetesen ezt a lehetőséget is meghagyja az XchangE elnevezésű alkotásánál, de a menetiránynak hátra fordított fotelekből az utasok a hátsó szélvédő előtt elhelyezett 32 colos 4K monitoron akár filmeket is nézhetnek, miközben céljuk felé haladnak. Akár 200 km/órás tempóval!

Ezúttal nem nagyon bolygatták meg a prototípus alapjául szolgáló autó karosszériáját, a Tesla Model S-t épp csak Mansory kiegészítőkkel és 20 colos Borbet felnikkel vadították meg. Az igazán nagy munka az volt, hogy az önvezető autó működéséhez szükséges érzékelőket és számítógépeket úgy helyezzék el a rendelkezésre álló térben, hogy azért az utasoknak se kelljen szűkölködniük. Mármint annak a négynek, akinek jut hely a rengeteg telekommunikációs és szórakoztató berendezés között.

Nem egyszerűen csak elektronikai cégek segítettek a belső tér megalkotásában, de lakberendezéssel és iroda-kialakítással megbízott vállalkozások tapasztalatait is felhasználták. A munka oroszlánrészét azért autóipari beszállítók adták, amelynek az eredménye például a szabadon megválasztható helyzetű kormánykerék. Ha a Tesla XchangE mondjuk áthajózik Franciaországból Angliába, akkor a sofőr egyszerűen átül a másik oldalra, és a helyi infrastruktúrának megfelelően haladhat tovább. A műszeregység ennek megfelelően egy 1,2 méter hosszú monitor, amelyen a kormányállásnak megfelelően jelennek meg az információk.

A megfelelő hangulatról a legfinomabb gyapjúból és selyemből készített kárpitokon kívül a tetőbe szerelt 358, és az utastér egyéb pontjain elhelyezett 98 további LED gondoskodik, illetve az Ebersparcher cég különleges fűtése. A hagyományos funkciókon kívül van olyan lehetőség is, hogy a fázós utasok egy megfelelő zsákba dugva a lábukat külön melegíthessék azt – egy elektromos autónál minden watt megtakarítás számít, amit nem fűt el feleslegesen az autó. A kiindulási alapot jelentő Tesla elektromos hajtásához nem nyúltak, a 2,1 tonnás járművet egy 367 lóerős elektormotor mozgatja, az akkumulátorban tárolt energia ideális körülmények között 500 km-es hatótávolságot tesz lehetővé. A Rinspeed XchangE egyébként 4,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra, csúcssebessége 200 km/óra.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!