Nem is tanulmány a Mercedes V-ision e elnevezésű autója, noha hivatalosan így utalnak rá. Sokkal inkább arról van szó, hogy még egy keveset várnunk kell a megvásárolható benzin-elektromos hibrid egyterűre, ezért nem akarták már most véglegessé tenni az autót.

Most, hogy megtörtént a V-osztály piaci bevezetése és épp folyamatban van a Vito forgalmazásának megindulása, hamarosan elkezdik növelni az elérhető változatok számát. Ezek közül rögtön kettőt előlegez meg nekünk a V-ision e, hiszen annál nem csak a hibrid hajtás, de az akár egyedi igényekhez alakítható belső kialakítás is új.

A külsőnél a ma még nem választható AMG sportcsomagot előlegezi meg az új első lökhárító és a 20 colos felnik, bent pedig a legújabb lakberendezési trendeknek megfelelő luxus-kialakítást találunk. Diófa-parketta borítja a padlót, nappa bőr és Dynamica műbőr a foteleket, amelyek természetesen masszíroznak és hűthetőek/fűthetőek, no és gombnyomásra ággyá alakulnak. Táblagép-tartó és rengeteg csatlakozó (USB, vonalbemenet) és 5 literes italhűtő is található még az utastér hátsó részében.

A kábeles hibrid hajtásnál a belső égésű motor egy 210 lóerős 2,0 literes négyhengeres benzines, amelynek a munkáját egy 120 LE csúcsteljesítményű villanymotor segíti. A rendszerteljesítmény 333 LE/600 Nm, miközben 3 l/100 km az elméleti átlagfogyasztás. Ez utóbbit a gyakorlatban csak akkor lehet reprodukálni, ha az ember gyakran használja a teljesen elektromos módot – egy feltöltéssel legfeljebb 50 km-re jut el a 13,5 kWh lítium-ion akkumulátorban tárolt energiával a V-ision e, ebben az üzemmódban egyébként 80 km/h az elérhető végsebesség.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!