Amíg az alvázas felépítésű Jeep Grand Wagoneer kifejezetten az észak-amerikai vásárlók igényeire válaszul készül, a Grand Cherokee modell globális szereplő – és az új generációnál minden eddiginél sokoldalúbb választékkal lesz majd megvásárolható. Kezdjük azzal, hogy a Giorgio padlólemezre felépített modellnek rögtön a nyújtott, három üléssoros L utónevű kivitelét ismerhetjük meg, a normál modell csak pár hónapos késéssel érkezik – és vele együtt jelentik be az öntöltő hibrid hajtást.

A Jeep Grand Cherokee L önhordó karosszériájának 60%-a nagyszilárdságú acél, az ajtók és fedelek, valamint az első futóműtornyok alumíniumból készülnek. Körben független, többlengőkaros felfüggesztést használnak, felárat kell fizetni a légrugózásért; utóbbinál továbbfejlesztették a rendszert, nem tengelyenként emeli/süllyeszti a karosszériát, hanem egyszerre az egészet. Amíg az acélrugós alapmodellnél 21,6 cm a hasmagasság, a légrugós változatnál ez az érték 21 centi, de gombnyomásra (két lépcsőben) akár 27,7 centire emelhető. A terepszögek az alapmodellnél 20,6°/18,2°és 21,5°, míg maximálisan felemelt karosszériával ezek az értékek 30,1°/22,6°és 23,6°-ra javulnak.

A karosszéria hossza 5204 mm, szélessége 1963 mm, magassága 1816 mm és mindehhez 3091 mm-es tengelytávolság tartozik. Az utastérben immár három üléssornak van helye, attól függően, hogy pad vagy fotelek kerülnek a második sorba, hat vagy hétszemélyes lehet a belső. A műszerfalat már itt is elárasztják a monitorok, a műszeregység 10,25 col képátlójú, a központi érintőképernyő 8,4 colos képátlójú alapáron, extraként 10,1 colos is elérhető, feláras a 10 colos képátlójú fel-a-fejjel kijelző. A Uconnect 5-ös rendszert használja az autó, az extrák között éjjellátót is találunk. A műszerfal díszbetétei fémből vagy fából készülnek.

Amíg a karosszériát és a felfüggesztést kicserélték, a motorkínálatban egyelőre nincs újdonság, az Észak-Amerikai piacon az eddig is használt 3,6 literes V6-os szívómotorral (290 LE/348 Nm) és 5,7 literes V8-as szívómotorral (357 LE/528 Nm) kínálják majd a Jeep Grand Cherokee L-t, a nyolcfokozatú automatikus váltó szériafelszerelés. Alapáron csak hátsókerékhajtás jár, és háromféle összkerékhajtási rendszert kínálnak. A Quadra-Trac I automatikus rendszer, a Quadra-Trac II-ben már terepfokozat is van, a Quadra-Drive II pedig elektronikusan vezérelt rendszer, amely részlegesen önzáró hátsó differenciálművet is kap. Mindegyik összkerékhajtásnál külön kuplung kapcsolja le az első hajtást, ha arra nincs szükség.

A Jeep Grand Cherokee L négy felszereltséggel lesz választható, a Laredo alapmodellen felül Limited, Overland és Summit létezik. Az Overlandnál választható az Off-Road csomag, amiben a Quadra Drive II-es összkerékhajtás, és 18 colos felnikre szerelt négyévszakos abroncsok vannak. A nyújtott karosszériából nem lesz Trailhawk, SRT vagy Trackhawk változat, de a 4xe hálózatról tölthető hibrid hajtás várhatóan ebben a karosszériában is elérhető lesz majd.