Nem elég a 300 lóerő? Még a 400-at is kevesli? Akkor nyomja meg még egyszer az üzemmód-választót, és máris 500 lóerőnek parancsol a jobb láb! Mindezt a Peugeot Sport mérnökei által elkészített, a PSA konszernen belül manapság is létező technológiák segítségével összeállított 308 R HYbrid4 forró ferdehátú tudja, amely ha nem is kerül sorozatgyártásba, de jól mutatja, hogy a jövőben is lesznek igazán nagy teljesítményű kompakt autók.

A műfajban megszokott módon hatalmas méretű légbeömlőket találunk az első lökhárítóban, a 235/35 R19-es kerekek alkalmazása mellett 8 centivel kiszélesítették a nyomtávot is, ami miatt a kerékjáratokat is meg kellett növelni. Mindezt kék-fekete fényezéssel dobják fel. A hátsó résznél nem csak a tetőnél elhelyezett spoiler, de a lökhárítóba vágott szellőzőnyílások is hasznosak – utóbbiak vezetik el a meleg levegőt az akkumulátortól.

Bent négy darab bőrrel bevont kagylóülést találunk, ez utóbbi még több helyen is felbukkan az utastérben, ezen kívül piros színfoltok fokozzák a hangulatot. No meg a motorindító melletti Sport gomb, amivel a ZEV (elektromos), Road (300 LE, 400 Nm), Track (400 LE, 530 Nm) és Hot Lap (500 LE, 730 Nm) üzemmódok közül lehet választani. Utóbbi tényleg a technika teljesítőképességének határait feszegeti, túlmelegedés (elektromos alkatrészek) veszélye nélkül nem is tudja ezt sokáig az autó.

A motorháztető alatt a 270 lóerő teljesítményű 1,6 literes turbómotort találjuk, ezen kívül még egy 115 lóerő teljesítményű villanymotor hajt be a 6 fokozatú kézi kapcsolású váltóba, a hátsó tengelyen egy szintén 115 lóerős villanymotor hajt; ezek kombinálásával állítja elő a különböző rendszerteljesítményeket az elektronika. Hot Lap módban 4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-s tempóra a Peugeot 308 R HYbrid 4, az 1 km-es távot állórajttal 22 másodperc alatt tudja le, a csúcssebesség elektronikusan korlátozott 250 km/h.

A virtuális összkerékhajtás miatt úgy variálták át a kocsi hátsó részét, hogy a 3 kWh kapacitású akkumulátor a benzintank helyére került, az 50 literes új tartály pedig a hátsó ülés mögé költözött. Az 1550 kg-os saját tömeg 60 százaléka terheli az első, 40 százaléka a hátsó tengelyt. Elöl 380 mm átmérőjű hűtött féktárcsák, hátul 290 mm-es féktárcsák lassítanak néhanapján; a Peugeot Sport szakemberei úgy méretezték a villanymotoros lassítást (energia-visszatermelés), hogy csak ritkán van szükség a hagyományos fékrendszerre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!