Nem a ma igényeire szabták az új Range Rovert, igyekeztek elébe menni a változó vásárlói elvárásoknak és törvényi előírásoknak, olyan autót alkottak a fejlesztők, amellyel a következő évtizedben megőrizhetik a piaci pozíciójukat. Jogszabályi oldalról tiltásokkal erőltetik az elektromos átállást, amelynek lekövetésére alkalmas az új MLA-Flex alap, a luxus világában pedig újabban minden a fenntarthatóságról szól, ennek megfelelően változtak meg a belső térben használt anyagok. A forma átalakulása, vagyis szinte a végletekig való leegyszerűsítése is illeszkedik ezekhez a trendekhez, hiszen az elektronikus készülékeink megjelenése is egyre inkább sallangmentesek, a szolgáltatásokban vannak igazi eltérések.

A karosszéria oldalán épp csak egy karaktervonalat hagytak meg, illetve az első oldalajtó peremén van egy fém díszbetét, a vezetőtámogató rendszerek érzékelőit-optikáit is mind elrejtették, az oldalablakok egy síkban vannak a tetőoszlopokkal, eltüntették a vízlehúzó-gumikat is. A hátsó részen van annyi újdonság, hogy elrejtették a lámpákat, a vízszintes részből világít a futófényes irányjelző, a lámpa többi funkciója pedig oldalra, csíkszerű függőleges világítótestekbe került. Alapesetben krómozottak a karosszériadíszek, az SV modellnél bronz- vagy grafitszínűek ezek annak függvényében, hogy a fényűző vagy sportos autóra vágyik az ügyfél. A 23 col átmérőjű könnyűfém felnikkel annyit csalnak a formatervezők, hogy a valós méreténél kisebbnek látni a Range Rovert – amíg nincs mellette másik, hagyományos méretű autó. De nem csak a megjelenést igyekeztek bagatellizálni, hanem a parkolást is. A körkamera-rendszer éjjellátó funkcióval is rendelkezik, így rosszul megvilágított helyen is pontosan látja a környezetet a sofőr, alapfelszerelésként jár az összkerék-kormányzás (a hátsó kerekek legfeljebb 7°-os szögben fordulnak el), amivel 10,95 (SWB) illetve 11,54 (LWB) méterre csökken a fordulókör átmérője. A párosított okostelefonról kívülről is lehet vezérelni a szűk helyre ki- és beparkolást, ilyenkor pontosan a rendelkezésre álló hely közepére teszi le az autót az elektronika.

Kétféle karosszéria közül lehet választani, az SWB azaz standard tengelytávolságú modell 5052 mm hosszú 2997 mm-es tengelytávolság mellett, az LWB azaz nyújtott változat 5252 mm-es 3197 mm-es tengelytávolság mellett. Vásárlói igényre válaszul utóbbiból készítenek 3 üléssorral rendelkező kivitelt is, amely 7 felnőttnek biztosít kényelmes utazást. Mind a négy utastérajtó szervokat kap, ezek a biztonságot is szolgálják azzal, hogy az elektronika megakadályozza, hogy közeledő kerékpárosra nyissa rá az ajtót az utas, de nem lehet majd véletlenül rácsukni-rácsapni az ajtót valakinek a kezére. Természetesen lesznek vegán-alternatívák is a bőrkárpit mellett, a gyapjú padlószőnyeg helyett pedig újrahasznosított műanyagból készült szövetet is lehet kérni.

A nyújtott karosszériás SV Serenity-ből lehet luxuslimuzint faragni

A műszerfal közepén lévő hajlított érintőképernyő 13,1 colos képátlójú, az Amazon Alexa digitális segédjének jóvoltából hangvezérlés is lesz, az első ülések támlájára szerelt képernyők 11,4 colos képátlójúak és okostévé-adást is képesek megjeleníteni, illetve internetes böngészést is lehetővé tesznek. A menetzajt aktív zajkioltás csökkenti, mint a négy kerékjáratban van mikrofonja a rendszernek, és a vízszigetelés is segít a csend elérésében. A gázlómélységet 90 centiméterre növelték, a radar érzékelőivel az autó figyeli, hogy ezt ne lépjük túl, és időben figyelmeztet, ha mélyebb víz következik. A csomagtér is figyelemre méltó, a vízszintesen kettéosztott csomagtérfedél alsó része ülésnek is használható, párnák és háttámla teszi kényelmesebbé a használatot, de már kezdettől fogva választható lesz állat-csomag is a magas csomagtérbe bejutást megkönnyítő rámpával, szállítódobozzal és elválasztó hálóval.

Ilyen az SV Intrepid sportos belső hangulata

Továbbfejlesztették a felfüggesztést, a lengéscsillapítók már nem egy, hanem két szabályozott szeleppel dolgoznak, az utat kamerával figyeli az elektronika és szükség esetén az úthibához (legyen szó gödörről vagy kitüremkedésről) igazítja az egyes kerekeket, a karosszéria oldaldőlését szabályozó 48V-os aktív rendszer a korábbinak a kétszeresével, azaz 1400 Nm-es nyomatékkal dolgozik. A LED-es fényszóró akár 500 méterre képes világítani, és 16 szembejövő járművet képes árnyékolni az elektronika, mielőtt visszakapcsolna tompítottra. Az összkerékhajtás a tengelyek között és a hátsó tengelyen oldalanként képes irányítani a nyomatékot, alapfelszerelés az aktív hátsó differenciálzár. A Terrain Response nevű szabadalmaztatott rendszert azzal fejlesztették tovább, hogy a 6 választható programon belül már szabadon lehet finomhangolni az egyes részleteket – de a gyár szerint ezt csak a szakemberek tudják majd érdemben kihasználni, a vezetők 99,9%-a jobban jár a gyári beállításokkal.

Hajtások tekintetében a gyár meghagyja a választás lehetőségét az ügyfélnek, a piaci bevezetésnél benzines, dízel és plug-in hibrid hajtás közül lehet választani, 2024-től jön az akkumulátoros-elektromos kivitel. Alapvetően a britek saját fejlesztésű soros hathengeres motorjaira építenek, a plug-in hibrid hajtás (440 vagy 510 lóerős rendszerteljesítmény a váltóba épített 142 lóerős villanymotorral) 31,8 kWh nettó kapacitású akkumulátort kap, amivel az elektromos hatótávolság elérheti a 100 km-t, a gyakorlatban is 80 km-rel lehet majd számolni. A P530 jelzésű V8-as biturbó már a BMW terméke, a 4,4 literes blokk 17%-kal takarékosabb a korábbi, saját 5,0 literes kompresszoros V8-asnál. A dízelek (300 vagy 350 LE) 48 voltos lágyhibrid hajtást kapnak.

Az új Range Rovernél az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeznek az SV, azaz Special Vehicles Operations műhely által készített változatokra, amelyeknél intarziás fa-, kerámia-, vagy különféle nemesfémmel bevont valódi fém betétek is választhatóak. A világpremierrel egyszerre mutatták meg az Intrepid nevű, sportos kialakítású modellt és a Serenity névre keresztelt luxuskivitelt. Utóbbinál az LWB karosszériában érhető el a Signature Suite nevű extra, amelynél két kényelmes masszázsfotel fotel kerül hátra, azok közé meg egy hűtőládát tartalmazó, az utastér teljes hosszában végigfutó konzol.