A Genfben Mitsubishi Engelberg Tourer néven bemutatott szabadidő-autó tanulmány a Sanghaji Autószalonon e-Yi néven lesz kiállítva. Ez a három betű egyébként sokkal többet elmond az autóról, mint az első név, hiszen az e betű az angol electric (elektromos), explore (fedezz fel), experience (tapasztalás) és engage (cselekedj) szavakra utal, a yi pedig két kínai karakter kiejtése, amelyek közül az egyik azt jelenti, hogy erős, robusztus, tartós, a másik pedig azt, hogy szép. Azon kívül, hogy a kissé körülményes nevet egy sokkal rövidebb, de nagyobb tartalommal bíróra cserélték nem sok minden történt a soron következő Outlandert megelőlegező autóval, épp csak átfényezték azt, fehér helyett szürke a karosszéria. Az elektromos hatótávolság 70 km, a teljes hatótávolság 700 km a hálózatról tölthető hibrid hajtással.