A 200 lóerős külső hajómotorok között ma még a benzinesek az uralkodóak, de a svéd Cimco Marine AB szerint a dízeleknek jelentős előnye van, ezért több éves munkával és az Opel gyár segítségével elkészítették az új hajómotorjukat.

Az Oxe – svédül ökör – elnevezésű szerkezet alapja az autógyár 2,0 literes, egyturbós dízele, amelyet Kaiserslauternben készítenek, és a Cascada, Insignia és Zafira modellekbe szerelnek. A vízi kivitelt áthangolták, a teljesítménye 200 LE 4100/percnél, maximális nyomaték a 400 Nm 2500/percnél. Kétszáz üzemóránként kell szervizelni, 2000 üzemóra után pedig nagyjavításra van szüksége; nagyobb igénybevételnek vannak kitéve a hajómotorok, mert az autókkal ellentétben legtöbbször padlógázon üzemelnek.

Egy hasonló teljesítményű, kétütemű hajómotorhoz képest 42 százalékkal alacsonyabb az Oxe fogyasztása, ez üzemóránként 43 liter gázolajat jelent, a feltöltőnek és az alacsonyabb üzemi fordulatszámnak köszönhetően csendesebb is az Opel turbódízele. Ráadásként több kikötőbe is tilos behajtani benzines hajómotorral szerelt csónakkal a tűzveszély miatt – ez a korlátozás nem érvényes az Oxe-motorra. A Cimco Marine AB mérnökei három éven keresztül intenzíven tesztelték a hajómotort a piacra dobás előtt, ennek során a torinói központban elkészítették az újrahangolt vezérlőprogramot, amely kevesebb nyomatékot ad alacsony fordulaton, cserébe nagyobb a csúcsteljesítmény.

Az Oxe hajómotor 994 mm hosszú, 678 mm széles és 1880 mm magas, elektronikus kormányzással és zárt hűtőkörrel rendelkezik. Szíjhajtáson és kétfokozatú váltón keresztül hajtja a propellert, az alacsony áttétellel kikötőben lehet könnyen manőverezni, illetve tengeri mentésnél is könnyebb irányíthatóságot eredményez.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!