A Taganrogi Autógyár saját fejlesztésre adta a fejét, amelynek első kézzel fogható eredménye az év elején elkészült – és itt az oldalon is bemutatott – 511-es négyajtós kompakt kupé prototípusa lett. Most elkészült az idő közben Aquila nevet kapott autó próbaszériája.

Kezdjük például azzal, hogy a nem túl szép prototípus még kecsesnek mondható ahhoz képest, amilyen formát végül megvalósítottak az orosz mérnökök. Mindennek oka abban keresendő, hogy az acél tárvázra épülő műanyag karosszériánál módosítottak az anyagminőségen, az olcsóbb műanyagból pedig többet kell használni – az A oszlop szélessége arasszal mérhető, és elég darabosan fordul a tetőív is.

A fejlesztés is lényegében csak az acél térváz összeállítására és annak műanyaggal való beborítására szorítkozik, egyébként a meglévő alkatrészekből válogatták ki a nekik legjobban tetsző elemeket a mérnökök – a motor és a váltó Mitsubishi, az elektronika a Delphi és a Bosch terméke, a lengéscsillapítók már dél-koreai gyártmányúak. Azért is olyan furcsa az autó formája, mert eredetileg háromajtósnak készült, csak aztán közbeszólt a cégvezetés, hogy manapság a négyajtós kupé a menő, ezért a mérnökök ennek megfelelően cselekedtek.

Egyébként a felszereltség meglehetősen szegényes, egy légzsák, ABS, klíma, és nagyjából vége is a dalnak. Három kivitelben készül majd a TaGAZ Aquila, úgymint sárga, fehér és piros. Csak azt tudja eldönteni a reménybeli tulajdonos, hogy milyen színben kéri az autóját – a 425 000 rubeles ár 2,8 millió Ft-ot jelent, ami verhetetlen egy 107 lóerős motorral szerelt, új „sportkocsiért”. Jelenleg már 46 előszériás autó készült el, és ezek láttán a kereskedők rábeszélték a gyárat, hogy nekik mindenképpen kell ez az autó, így már októberben elkészül az első 200 darab autó. Egyébként nem véletlen, hogy a műanyag karosszéria összes eleme csavarozással van rögzítve a vázhoz, karambol esetén könnyű így a javítás. Márpedig ők úgy számolnak, hogy fiatalok veszik majd az autót, ami gyakran fog sérülni…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!