A múlt héten került sor az 50 ezredik, a Porsche Hungaria által értékesített Volkswagen haszonjármű ünnepélyes átadására, de ez majdnem meghiúsult. A negyedik gyermekét váró anyuka a nagy napot a kórházban kezdte, de mivel mégsem indult meg a szülés, átvették az autót. Másnap annak rendje és módja szerint megszületett a család negyedik gyermeke, és már mind a hatan boldogan használják a cseresznyepiros színű, 102 lóerős TDI-vel szerelt DSG váltós Caddy Maxi-t.

Az 1991-ben alapított Porsche Hungaria eleinte csak a Transportert forgalmazta, az első évben 27 %-os részesedést ért el a kevesebb szereplős piacon. Mind a mai napig ez a húzómodellje az eladásoknak, több, mint 25 ezret értékesítettek belőle, a második helyen szerepel a Caddy 16 ezer darabbal, majd az LT és a Crafter következik 3-3 ezres értékesítéssel, a sort az Amarok zárja, amelyből eddig 1300 darabot adtak el.

Az évek során egyre gyorsuló ütemben nőttek az eladások, az első 25 ezer haszonjármű eladásához 14 évre volt szükség, a második 25 ezret 11 év alatt letudták. Magyarországon inkább a teherautókat vásárolják, Nyugat-Európában például a Caddy-ből több személyautót értékesítenek, mint áruszállítót, nálunk ez fordítva van. A tavaly megújult Caddy-ből mostanáig több mint 600 darabot értékesítettek – 20 százalék a személyautók aránya, utóbbiak között van a jubileumi példány is -, a vele egy időben érkezett hatodik generációs Transporterből 860 darabot adtak el – ezek között 50 darab Multivan található.

Mit hoz a jövő? Nos, hamarosan az Amarok és a Crafter kapcsán lesznek újdonságok a VW Haszonjárművek márkával kapcsolatban, utóbbi rögtön testvérmodellt is kap a modellfrissítés keretében, hiszen MAN TGE-ként is megvásárolható lesz majd. Ezen kívül a forgalmazó reméli, hogy a jogszabályváltozásoknak köszönhetően hamarosan újra feléled a két üléssorral és válaszfallal leválasztott raktérrel rendelkező kategória – Mixto -, ami újabb lökést adhat a márkának.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!