Annyira nem az autó funkció van az előtérben a Mini Urbanaut tanulmánynál, hogy arra nem is vesztegetnek szavakat a sajtóközleményben, azon kívül, hogy elektromos hajtással és önvezető technológiával felszerelt járműről van szó, semmit nem tudunk meg. Pedig érdekes lehet a felfüggesztés is, hiszen az autó nem gumikerekeket használ, hanem kemény átlátszó műanyagból készített görgőkön áll; vajon milyen lehet az utastér komfortja macskaköves útszakaszon haladva?

Az utastérben négy személynek van hely, még van kormánykerék is, igaz, az visszahúzódik a műszerfalba, ha társalgóként akarják használni a belsőt az utasok; ilyenkor a lessüllyedő műszerfal lesz az első üléspad alapja. A felnyitható szélvédő könnyíti meg az utasoknak a külvilággal való kapcsolattartást – nincsenek leengedhető ablakok.

A karosszéria kialakítása teljesen semleges, az egyedi megjelenést a rengeteg LED-ből összeálló kijelzők teremtik meg, amelyek a márka jellegzetes kerek fényszóróit és hűtőrácsát is képesek megjeleníteni. Hasonló technológiával a műanyagkerekek is képernyőként funkcionálnak. A fenntarthatóság jegyében lemondtak a krómdíszekről, a bőrkárpitról a Mini Urbanaut esetén.