Bahovitsa finoman szólva sem a Bolgár gazdaság központja, sőt, meglehetősen távol található azoktól. Mégis, jobb lesz megjegyezni ennek a településnek a nevét, az innen származó egykori birkózó, Grisha Ganchev ugyanis autógyár építésébe kezdett, partnernek pedig a kínai Great Wall márkát szerződtette.

A Ganchev úr tulajdonában lévő Litex társaság fizeti a 97 millió eurós beruházás 90 százalékát, a kínaiak tíz százalékot és tudást illetve termékeket adnak a közös vállalkozásba. Első körben 1220 munkahely teremetése a cél, a teljes, évi 50 000 autós kapacitásnál már háromezer embernek ad majd munkát az autógyár, beszállítókról nem nagyon lehet beszélni, hiszen az üzemben csak összecsavarozzák a Kínában részben előreszerelt alkatrészeket/részegységeket.

Boldogan csákányoztak a Great Wall képviselői is az alapkőletételnél. 2011 nyarán kezd termelni az üzem Boldogan csákányoztak a Great Wall képviselői is az alapkőletételnél. 2011 nyarán kezd termelni az üzem

A Litex Motors által gyártott legolcsóbb autót 5000 euróért akarják értékesíteni – a Dacia Loganért 6000 eurót kell most fizetni. Kérdés, elég vásárlót találnak-e majd az itt összeszerelt autóknak az Európai Unión belül, évi 50 000 autót akarnak gyártani, 2009-ben kicsivel több, mint 26 000 autót érétkesítettek Bulgáriában, a piaci szereplők szerint jó, ha évi 1000-1500 autót el tudnak majd adni. Kérdés, hogy a magyarországi Great Wall (www.gwmh.hu) forgalmazónál megjelennek-e majd a kínálatban az olcsó, bulgáriai összeszerelésű autók.