A keleti blokk 60-as 70-es évek autópiacának sokszínűségét megmutató interaktív retro autó és mozdonybemutatót tartanak június 18-án a Gyermekvasút Hűvösvölgyi végállomásán. A rendhagyó autós-vautas napon a mozdonyok mellett Csajkákkal, Volgákkal, Skodákkal és még sínautóval is találkozhatnak a látogatók.

A Gyermekvasút vezetősége, a Skoda Klub, Traburg Klub és Csajka-Volga Autóklub közös szervezésében kerül megrendezésre  Gyermekvasút Hűvösvölgyi végállomásánál a rendhagyó autós-vasutas nap, ahol nem csak a gumi, de a vas négykerekűeket is megcsodálhatják a Hűvösvölgybe kirándulók. A rendezvény érdekessége, hogy ezen a napon üzembe helyezik a kisvasút gőzmozdonyát, nem csak személyvagonokat húz majd maga után hanem két további vasúti kocsin négy veterán autót is. A Hűvösvölgy – Széchenyi hegy útvonalon így bárki láthatja az letűnt korok még ma is üzemképes járműveit.

„Elképesztő csodákról van szó!“ – kezdi Hidegföldi Attila, a Csajka-Volga Autóklub elnöke, a rendezvény egyik szervezője.  „A Volgákra és Csajkákra egykoron is elérhetetlen álomjárgányként gondoltak, hiszen ezek a gépek valamikor a politikai-hatalmi elit igényeit elégítették ki. A luxus azonban a legtöbb ember számára még ma is éppúgy vágyott álom, mint a hatvanas években. A program célja hogy valamennyiőnket visszarepítsen pár évtizeddel az időben és megmutassa annak a korszaknak a szinte legfontosabb presztízstárgyait.“ – mondja a szervező.

Szombaton veterán autókat - is - szállít majd a Gyermekvasút Szombaton veterán autókat – is – szállít majd a Gyermekvasút

Autót nem csak úton, de sínen is láthatnak az érdeklődők, a szervezők ugyanis pályára állítanak egy majdnem 60 éves Skoda sínautót, amelyet nem olyan régen még használtak a Gyermekvasút vágányain. A Hűvösvölgyi végállomáson, a programok fő helyszínén az érdeklődők kipróbálhatják a dízelmozdony vezetést, a hajtányozás valamint meglátogathatják a nagy vasúti motorszervízt is.  A retro hangulatú napon a gyermekeket és családokat izgalmas játékokkal és bográcsban sült lángossal várják.