A Beijing Automotive Industry Corporation Kínában az élen jár az elektromos autók terén, a nemrég életre hívott Arcfox nevű márkával pedig a nemzetközi színtéren is hasonló szerep megszerzésére törekszik. Ehhez pedig mindent bevetnek, még a két évvel ezelőtt tanulmányként bemutatott, és közben teljesen működőképessé tett Arcfox-7 nevű tanulmánynak is elkészítik a sorozatgyártású változatát.

Gyakorlatilag teljesen új autót fejlesztenek, amíg a tanulmány még acél térvázat használt, a sorozatgyártású kivitel teljesen karbon karosszériát kap. A teljesítményadat nem ismert, csak annyi, hogy a 0-100 km/óra gyorsulás megcélzott értéke 2,7 másodperc. Korlátozott darabszámban készülő autó lesz a Genfi Autószalonon bemutatkozó elektromos szuperautó, amellyel kapcsolatban 10 millió jüanos, azaz 400+ millió Ft-os vételárat emlegetnek. Emellett hagyományos villanyautók is lesznek majd az Arcfox kínálatában, például az elöl-hátul kijelzőket viselő Lite várható belépőmodellnek.