A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége érdekvédelmi szervezet, ennek megfelelően saját tagjait próbálja előnybe juttatni. A befolyása ugyan csökkent, mivel saját állításuk szerint az elmúlt öt évben a márkakereskedők 60 százaléka – jellemzően a rossz üzleti modell alapján hitelből felépített-finanszírozott vállalkozások – és a szervizek fele bezárt.

Ennek ellenére még mindig nagy a befolyása a Gémosznak, amit jól példáz, hogy megállapodást írt alá a Nemzetgazdasági Minisztériummal „a feketegazdaság felszámolása, az adóelkerülés visszaszorítása és a foglalkoztatás bővülése” érdekében. Ez fokozott ellenőrzéseket jelent majd az autójavítással-autóalkatrész forgalmazással foglalkozó vállalkozásoknál, több állami szervvel együttműködésben. „A GÉMOSZ törekszik arra, hogy a szakma kifehéredésének, a vállalkozási és jogszabályi környezet javulásának hatására, a munkáltató tagvállalatain és partnerszervezetein keresztül, az elkövetkező 4 évben 4 000 fő munkavállaló számára teremtse meg a munkához jutás lehetőségét.” – tette hozzá Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke. A megállapodás keretében az NGM és a GÉMOSZ augusztus végéig kidolgozzák az együttműködés gyakorlati megvalósításának kereteit, negyedéves rendszerességgel egyeztetnek az együttműködés eredményeiről, illetve a további teendőkről, valamint tájékoztatják a közvéleményt a megállapodás célkitűzéseiről, a későbbiekben pedig az elért eredményekről.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!