Úgy próbálja meg eladni a négyhengeres benzinmotorral rendelkező, hálózatról tölthető hibrid hajtást a Range Rover a vásárlóknak, hogy azzal még csendesebb lesz az utastér, hiszen az európai mérési ciklus alapján 51 km-t elektromos módban is képes megtenni a jármű – ilyenkor 116 lóerőnek parancsol a jobb láb.

A P400e jelzésű hajtás ugyanaz, ami pár napja a Range Rover Sportban is debütált, tehát 404 LE/640 Nm a rendszerteljesítmény, a szabványos átlag 2,8 l/100 km és 7 óra 30 perc a töltési ideje a 13,1 kWh kapacitású telepnek egyszerű konnektorról, a 32 amperes töltést lehetővé tevő falidobozzal ez 2 óra 45 percre redukálható.

A hibrid hajtás azonban csak egy része a frissítésnek, amelybe még beletartozik a megjelenés kis mértékű átrajzolása, az első lökhárítóban lévő légbeömlő teljes szélességű, átalakult a hűtőrács mintázata, hátul pedig a kipufogók kialakítása változott. Ennél jelentősebb újdonság az új fejlesztésű ülések megjelenése, a legdrágábban elöl immár 24-féle módon állíthatóak a fotelek, szélesebb az ülőlap, vastagabb a szivacspárna, a nyújtott karosszériához járó hátsó üléseknél pedig már 25-féle masszázsprogram – köztük lávaköves programok – kényezteti az embert.

Utastér-szerte 17 -féle elektromos csatlakozás lehet, ezek között van HDMI videóbemenet, egyszerű vonalbemenet, USB-, szivargyújtó és hagyományos konnektor töltéshez. 5 helyett már 6 mm vastagok az oldalablakok, ami csökkenti az utastér menetzaját. Itt is érintésérzékeny monitorral váltják ki a középkonzolt, ezzel párhuzamosan új tárolóhelyek jelentek meg a kardánalagúton, az ajtókárpiton is megnövelték a zsebek méretét, azok már 1,5 literes palackokat is képesek befogadni.

A benzin-elektromos P400e hibrid hajtás megjelenésével az eddig kínált dízel-elektromos hajtást törlik, ezen kívül még az SVAutobiography Dynamic modellhez rendelhető, 5,0 literes kompresszoros benzines változott, amelynek 15-tel, 565 lóerőre emelkedett a teljesítménye, ezzel 5,4 másodpercig tart a 0-100 km/h sprint. A megújult Range Rover első példányai 2017 végén érkeznek meg a márkakereskedésekbe.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!