Szó szerint csavartak egyet a Bentley mérnökei a legújabb Continental belső terén, hiszen ott elhelyezték a manapság kötelező, nagy méretű kijelzőt, amelyet azonban el is lehet rejteni – nem is akárhogy! Valójában egy háromszög alakú hasábon kapott helyet a kijelző, amely gombnyomásra elfordul, a vezető pedig választhat, hogy analóg órákat (külső hőmérséklet, iránytű, kronográf), vagy egyszerűen a műszerfal fabetétjének folytatását akarja látni maga előtt.

De ez csak a meglepő részlet, az árcédulához illő minőségről se feledkeztek meg. A belső térhez kilenc, Észak-Európából származó tehén bőrét használják fel, a tömegmegtakarítás miatt 1 mm vékonyra borotválják le a kárpitot. Összesen 2,8 km hosszúságú cérnát használnak fel ezekhez, a gyémántvarrásnál minden egyes négyzetnél 712 öltést végez a gép, egy belsőtérben több mint 310 000 öltést helyeznek el. A 10 négyzetméternyi fabetét elkészítése és beépítése 9 munkaórába kerül, az alumínium betétek mindössze 0,6 mm vastagok.

Az új (például a Porsche Cayenne-nél is használt) MLB Evo alapra helyezte át túraautóját a Bentley, a fejlesztést is Nagy-Britanniában végezték. Nyolcvan kg-ot sikerült lefaragni a tömegből, a korábban csak a sárvédőknél használták, most már az összes alumínium karosszérialemezt melegen (500 °C) préselnek, ami nagyobb szabadságot engedett a formatervezőknek. Utóbbiak annak is hálásak voltak, hogy jelentősen, 135 mm-rel sikerült csökkenteni az első túlnyúlás méretét, ami az arányoknak tett jót.

Első körben csak a 6,0 literes, W12-es biturbóval adják a Continental GT-t, a továbbfejlesztett erőforrás 635 LE/900 Nm teljesítményű, és hengerlekapcsolás is van – részterhelésen csak hat henger működik. Új elem a 8 fokozatú, duplakuplungos váltó, amivel együtt rajtautomatika is beköltözött a fedélzetre, tehát a 0-100 km/h gyorsulás 3,7 másodperces szintidejét könnyen lehet majd reprodukálni, a csúcssebesség 333 km/h.

Aki netán mégis utazóautónak használja majd a Bentley Continental GT-t, az a korábbinál nagyobb, 358 literes csomagtérnek örülhet, illetve a 12,2 l/100 km-es szabványos átlaggal számolva a hatótávolság is megnőtt 737 km-re. Nagy-Britanniában 160 ezer fontos alapáron rendelhető az új kupé, a kiszállítások 2018 tavaszán indulnak. Addigra már talán Magyarországon is elkészül majd a Bentley márka új kereskedése, amelyet Budapesten, a Szerémi úton található Porsche Centrum területén valósítanak meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!