Annak ellenére hogy hirtelen a Renault márka elkötelezettje lett a brit Caterham, a cég hagyományos autóiban kitart a Ford motorok használata mellett. Már tesztelik az 1,0 literes EcoBoost motorral szerelt prototípust, és most hivatalos lett a Supersport R, amiben a Ford 2,0 literes Duratec motorja dolgozik.

Jelen állapotában 180 lóerő a szívó négyhengeres teljesítménye, 5 fokozatú kézi kapcsolású váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket, és természetesen van differenciálzár is. Avon CR500-as abroncsokat szerelnek a felnikre, verseny rugók és lengéscsillapítók vannak a futóműben, négypontosak az övek és felkapcsolásra figyelmeztető fény is van a műszerfalon.

Utóbbiak azért is fontosak, mert a tulajdonosok minden bizonnyal versenypályán is sokat fogják majd használni a Caterham Supersport R-t, aminek mindössze 535 kg a tömege. Ennek megfelelően bitang fürge, a 100 km/órás sebességet 4,8 másodperc alatt éri el, a végsebesség a kevés fokozat miatt „mindössze” 209 km/óra. Építőkészletként 24 995 font (8,7 millió Ft) az autó ára, kulcsrakészen 27 995 fontot (9,9 millió forint) kell érte fizetni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!