m

Megkezdődtek a Mercedes-Benz új présüzemének építési munkálatai Kecskeméten. A gyár második présüzemében a tervek szerint 2022-ben kezdődik meg a termelés. A beruházás mintegy 200 munkavállalónak biztosít majd foglalkoztatást. A tavaly bejelentett kapacitásbővítés több mint 100 millió euróból valósul meg, a kivitelezés a tervek szerint halad, jelenleg már az alapozást előkészítő földmunkák folynak. Az épülő – mintegy 23 ezer négyzetméteres – új présüzem a meglévő kecskeméti gyár részeként működik majd, a termelés indulása 2022-ben várható. Az új présüzemben alkalmazott technológiáknak köszönhetően a formatervezés, a fejlesztés, a tervezés, a szerszámkészítés és a gyártás folyamatai még összehangoltabbá válnak.

A fejlesztés különös jelentősége, hogy a kecskeméti gyárban készülő kompakt gépjárművek a jövőben még a jelenleginél is nagyobb arányban állnak majd olyan alkatrészekből, amelyek kizárólag helyben készülnek. Az új présüzem emellett a legkülönbözőbb préselt acél- és alumínium alkatrészekkel fogja ellátni a Mercedes-Benz nemzetközi termelési hálózatát is. Ezek az alapanyagok tökéletesen megfelelnek az aktuális kompaktautó-generációk követelményeinek, mind a formatervezés, mind a biztonság, a tömeg vagy a minőség tekintetében. A működés során – ahogy az első présüzem esetében már jelenleg is – a vállalat nagy jelentőséget tulajdonít a fenntarthatóságnak: a jövőbeni gyártási folyamatok során keletkező hulladék anyagokat is csaknem 100%-ban újrahasznosítják.
„Vállalatunk folyamatosan fejleszti magyarországi gyárát, ezt jól mutatja a gyártási infrastruktúra fejlesztését célzó beruházások sora is. Az új présüzem építésével párhuzamosan már zajlik az új EQB gyártásával kapcsolatos felkészülés, az új modell sorozatgyártásának elindítását az idei negyedik negyedévre tervezzük. Az első tisztán elektromos meghajtású kecskeméti modellel gyárunk felkészül a jövőre, hiszen ezentúl szinte minden vevőigénynek meg tudunk majd felelni ebben a szegmensben, legyen szó klasszikus belső égésű motoros modellekről, hibrid meghajtásról, vagy tisztán elektromos járművekről. Ez a kiegyensúlyozott termékportfolió és a gyár rugalmas termelési rendszere stabil foglalkoztatást és hosszú távú tervezhetőséget biztosít több mint 4400 munkatársunk számára.” – fogalmazott Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője.