Nemrég került csak magánkézbe a Nürburgring, ennek megfelelően eddig nem volt kérdés, hogy ingyenesen lehet parkolni a pálya körül több helyen. Mivel nem volt igazi gazdájuk, a parkolók meglehetősen elhanyagoltak voltak: kátyúk, nem megfelelő vízelvezetés, és mindent elborító szeméthegyek jellemezték azokat.

Az idei évtől azonban változik a helyzet, a pályát üzemeltető társaság bejelentette, hogy a legnagyobb látogatószámot vonzó rendezvények idején napi 5 eurós díj ellenében lehet csak parkolni majd a legnépszerűbb helyeken, a Brünnchen, Pflanzgarten és Schwalbenschwanz szakaszoknál. Úgy állapították meg a napidíjat, hogy az senkit ne riasszon el a pálya látogatástól, és noha semmilyen plusz szolgáltatást nem kapnak érte, a rajongói szervezetek is üdvözölték a döntést. A befolyó összeget a parkolók fenntartására fordítják majd, a tervezett befolyó összeg a parkolóőrök fizetését és a másnapi szemétszállítást fedezi majd, illetve betömik a kátyúkat és megoldják a csapadékvíz-elvezetést is. Korábban a Nürburgring körüli települések saját zsebből fizették a parkolók időnkénti rendbe tételét, illetve a rajongók időről-időre szerveztek önkéntes szemétgyűjtési akciókat. Most mindössze annyi történik, hogy ezeket a költségeket/feladatokat terhelik rá azokra, akik miatt szükség van ezekre. Normál hétköznapokon továbbra is ingyenesen lehet majd megállni a Nürburgring körüli összes parkolóban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!