A Ferrarinak feltűnt, hogy Spanyolországban hirtelen megsokasodott az interneten eladásra kínált utánzatok száma, így a termékeit-jogaikat harcosan őrző olaszok meg is tették a feljelentést hamisítás miatt.

Rövid nyomozást követően jött a rajtaütés, amely során Valenciában 5, Madridban 3 embert tartóztattak le, és 19 autót is lefoglaltak. Valenciában készültek a hamisítványok, Madridban folyt az értékesítés, tehát a teljes hálózatot felszámolták a rendőrök. A lefoglalt autók között már kész autók, félkész utánzatok is voltak, 3 esetében a vevők már ki is fizették a vételárat, csak még nem vették át az árut.

A rendőrség a márkavédjegy-hamisítás (az eredeti márkajelzések nem eredeti terméken való felhasználása mellett) miatt indított eljárást a letartóztatottak ellen, és még csak most következik az igazságügyi vizsgálat a lefoglalt autókon, hogy azokat engedéllyel építették-e át, és azok megfelelnek-e a forgalomba helyezés feltételeinek. Az utánzatokért egyébként 40 000 eurót kértek, és olcsón vásárolt használt autók alapján készítették az esetenként egész jó, esetenként nem túl arányos replikákat. A lefoglalt autók között egyébként 17 Ferrari és két Aston Martin volt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!