Most, hogy már az egész világ ismerheti a Škoda Rapid végleges formáját, a gyár úgy döntött (vagy inkább most jött el a már hónapokkal ezelőtt betervezett időpont?), hogy közreadja az első hivatalos vázlatokat az autóról.

Ezeken természetesen a formatervezők vízióját látjuk, azaz a véglegesnél egy kicsit lendületesebb, ránézésre vagy 24 colos felnikkel szerelt autót szemlélhetünk – a megvásárolható ennél sokkal reálisabb lesz.

A forma leginkább az első Volkswagen-érában készült Fabia kisautóhoz nyúl vissza, ott látunk utoljára ilyen katonás, egyenes vonalakból összerakott karosszériát. A Škoda újkori hagyományainak megfelelően a felépítmény ötajtós, ferdehátú, a csomagtartót könnyen lehet pakolni, és ránézésre nem árulkodik semmi a nagy nyílásról.

A fő hangsúly az 1,2 és 1,4 literes benzines turbómotorokon lesz, de később RS-ként az 1,8-as turbómotorral is meg lehet majd vásárolni a gépet, egyedüli dízelként az 1,6-os TDI lesz választható jelen állás szerint. Még véletlenül se szeretnének vásárlókat elhódítani a nagyobb Octaviától. A Moszkvai Autószalonon várható a hivatalos leleplezés, a forgalmazás még az év vége előtt megindul majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!