Egyszerre két, előszériás autót is prezentált a Hyundai a genfi világpremier előtt két héttel Egyszerre két, előszériás autót is prezentált a Hyundai a genfi világpremier előtt két héttel

A kissé konzervatívra sikerült utolsó Sonata generáció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért radikálisan új autót készítettek helyette. A Hyundai i40cw még ezüst festéssel is színt visz a középkategóriába.

A fejlesztés során igen hamar megállapították a legfontosabb sarokszámokat a mérnökök. Lecentizték a legfőbb vetélytársakat, és igyekeztek minden tekintetben felülmúlni azokat. Az eredmény egy tágas utastér, a kombi karosszériával alaphelyzetben is 553 literes. A Hyundai európai központi irodájában tartott statikus bemutató alkalmával kiállított két, előszériás prototípus hátuljában praktikus csomagrögzítő rendszert láttam, a raktér padlója alatt pedig teljes értékű pótkerék lapult.

Sallangmentesen, 16 colos felnivel is sportos a Hyundai újdonsága Sallangmentesen, 16 colos felnivel is sportos a Hyundai újdonsága

Ezen kívül még az oldalfalból, egy kar meghúzására ledönthető hátsó üléstámla érdemel említést a raktérrel kapcsolatban. Az utastérben a korábban már említett rengeteg téren kívül még a lendületes megjelenésre kell kitérni. Legyen szó nagy kijelzős navigációról, vagy normál, rádiós középkonzolról, nyomógombos (műszerfal) vagy kulcsos (kormányoszlop) indításról – a formák tetszetősek, és mindent ott lehet találni, ahol azt megszokhatta az ember. Kakukktojásként a Sport gombot említették meg a dél-koreai cég emberei – a szériaváltozatban valószínűleg Eco gomb veszi át ennek a helyét.

Jól néz ki a műszerfal, még a rádiós középkonzollal is Jól néz ki a műszerfal, még a rádiós középkonzollal is

A sorozatgyártás beindulásáig ugyan még két hónap hátravan, de ezt már ideje lett volna eldönteni. Ami biztos nem változik, az a háromtagú motorpaletta. Az alapváltozatban 1,6 literes, 135 lóerős benzines dolgozik, az új fejlesztésű kétliteres benzines 177 lóerős. Az egy szem dízel 1,7 literes lökettérfogatú, kezdetben egy turbóval, 115 vagy 136 lóerős teljesítménnyel is választható. Alapáron hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó jár az összes erőforráshoz, az erősebb benzineshez és dízelhez hatfokozatú automatát is lehet kérni.

Nagy, és javarészt sík felületekkel határolt a raktér. Még nem tudni, széria lesz-e a csomagrögzítő-rendszer. A padló alatt pótkerék lapul Nagy, és javarészt sík felületekkel határolt a raktér. Még nem tudni, széria lesz-e a csomagrögzítő-rendszer. A padló alatt pótkerék lapul

A Hyundai két autót mutatott meg a genfi világpremiert megelőzően, a nagy felnik, fullos felszereltségű kétliteres benzinesen kívül egy 16 colos felniken szerénykedő, 115 lóerős dízellel szerelt autót is elhoztak Offenbachba, ahol a Budapester Strasse mellett található a dél-koreai cég irodája. Utóbbi autó is nagyon sportosan nézett ki, utasterébe ennél is hatalmas méretű, még a hátul utazók feje fölött is az égboltot mutató üvegtető engedett rengeteg napfényt. Előbbinél elektromos mozgatású csomagtér-fedél és bőr kárpit is kényezteti az utast.

A Veloster is ott lesz Genfben, igaz, azt már Detroitban bemutatták A Veloster is ott lesz Genfben, igaz, azt már Detroitban bemutatták

A Hyundai úgy számol, kezdetben az erősebbik dízel lesz majd mind az üzleti-, mind a céges vásárlók kedvence. Ez a feláras motorleállítóval mindössze 4,3 l/100 km-es szabványos átlagot produkál, mindezt megfizethető technológiák segítségével. Ez ugyanis a Hyundai márka új filozófiájának lényege. A ma elérhető legmodernebb műszaki megoldásokat ha nem is elsőként, de a széles tömegek számára először elérhetővé tenni. Ennek megfelelően parkolóhely-felmérő segéd, automatikus páramentesítő funkció, hűthető ülések is elérhetőek lesznek a Hyundai i40cw-hez.

Elektromos mozgatású csomagtér-fedél is kérhető a nyártól kapható kombihoz Elektromos mozgatású csomagtér-fedél is kérhető a nyártól kapható kombihoz

Idén hatvanezer i40-est szeretne értékesíteni a Hyundai Európában, ha megfelelő árat tudnak kalkulálni az autónak, akkor lehet, hogy szerénynek bizonyul a becslés. Tudásban ugyanis a kategória élmezőnyében van az autó, és most már a márkanév se hangzik annyira idegennek az utca emberének, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt, amikor először jelentek meg a jó ár/érték arányú, és megbízható Hyundai személyautók Európában.