A GTO Engineering nevű, klasszikus Ferrarikra specializálódott műhely dolgozói úgy ítélték meg itt az ideje elkészíteni az 1960-as Ferrari 250 GT SWB Berlinetta Competizione modernizált kivitelét. Aggódni nem kell, a megjelenés és a technika alapvetően megfelel az eredetinek, azonban a legmodernebb anyagok és gyártástechnológia segítségével finomítanak a konstrukción – felhasználták a dolgozók összesen mintegy 200 évnyi, Ferrari-javításban szerzett tapasztalatait is.

A már említett Ferrari volt az első, amely tárcsafékeket kapott, a rövid tengelytávolság sokat javított a vezethetőségén, ezért ideális alapnak számít. A legnagyobb probléma az eredetivel az, hogy ma már több millió eurós/dolláros/fontos értéket képvisel, ezért egyszerűen nem merik rendeltetésszerűen használni azt tulajdonosaik – vagy inkább a járműveket biztosító társaságok tiltják az ilyesmit.

Az eredeti tervrajzok alapján készítik el a teljesen új acélcső-térvázat, amelyre aztán ráhelyezik a kézzel formált alumínium lemezekből készített karosszériát. Az ügyfél döntheti el a fényezést, illetve hogy az eredeti megjelenést kéri, netán korhű krómlökhárítókat is akar. A felnik 16 vagy 15 colos küllős darabok, festett vagy polírozott finissel, a fékek az eredetinél jobb hőtűrő-képességgel rendelkeznek, azaz jobban terhelhetőek.

A motortérbe egy újonnan legyártott Columbo V12-es kerül, a 300 munkaóra alatt elkészített erőforrás különlegessége, hogy nem csak az eredetinek megfelelő 3,0, 3,5 és 4,0 literes lökettérfogat választható, de megfelelő felár ellenében egyedi köbcentit is megvalósítanak. A keverékképzést minden esetben három karburátor végzi. A váltó négy- vagy ötfokozatú kézi kapcsolású egység, az áttételezést az ügyfél kérésének megfelelően alakítják – hétköznapi használhatóság vagy nagy sebességű autózás versenypályán –, a kuplungnál is a tulajdonos kérésének megfelelő pedálerőt tudnak beállítani.

A felfüggesztésnél többféle alapbeállítást is kínálnak, pályaautózásra a nagyobb kerékdőlést javasolják, felár ellenében kisebb átmérőjű kormánykerék és/vagy gyorsabb kormánygép is elérhető. A hatvanas éveknek megfelelő biztonsági szint jár alapáron, tehát csak deréköv jár és nincs fejtámla sem, de kérhető hárompontos öv és fejtámla is. Az opciós listán szerepel a legújabb FIA-előírásoknak megfelelő bukókeret, amivel többpontos övet is mellékelnek. Az utastérben még egy USB-csatlakozót is elrejtenek, hogy navigációt/telemetriát rögzítő akciókamerát is tudjon használni a sofőr.

A GTO Engineering 12-18 hónap alatt vállalja egy-egy 250 SWB Revival megépítését, a vételár minden esetben a vásárló egyedi igényeinek számától függ – csak az eredeti Ferrari 250 GT SWB Berlinetta Competizione sok millió eurós értékéhez képest lehet jó ár/érték arányúnak nevezni az újjávarázsolt autót.