Az Auburn cég 1929-1932 és 1936-1937-ben kínálta az elsőkerékhajtású Cord luxusautókat, eleinte hagyományos megjelenéssel (L-29), a visszatérést követően pedig a Gordon M. Buehring által tervezett art-deco formával (810/812). Műszaki problémák jellemezték a márkát, amelyet akkor értékesített az Auburn, amikor felmerült pénzügyi csalás gyanúja.
cord2
Glenn Pray a hatvanas években megpróbálta feléleszteni az Auburn-Cord-Duesenberg céget, ennek érdekében megszerezte a márkaneveket is, azonban nem járt sikerrel, az Auburn (500 ezer dollár) és Duesenberg (1 millió dollár) márkaneveket eladta, a Cord-ot azonban egészen 2011-ben bekövetkezett haláláig megtartotta. Az örökösök a hagyatéki eljárás lefolytatását követően 2014-ben értékesítették a Cord nevet, amelyet a texasi Craig Corbell vásárolt meg azzal a szándékkal, hogy felélessze a márkát. Az Egyesült Államokban jövőre érvénybe lépő, kis darabszámú gyártókra vonatkozó (évi kevesebb, mint 325 példány) előírások miatt gazdaságosnak ítéli a márka feltámadását a jogtulajdonos, aki egy éven belül szeretné bemutatni az új Cord első példányát.

cord3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!