Csinosabbá tette kisautójának megjelenését a Hyundai, az i20-ashoz immár kétszínű fényezés is választható. Az ötajtós modellnél lecserélték még az első lökhárítót is, amelyen nagyobb méretű lett a kaszkádos hűtőrács, a szintén ötajtós, de emelt hasmagasságú Active kivitel az eddigi lökhárítóval folytatja pályafutását. A hátsó lökhárítókat és lámpákat mindkettőnél lecserélik.

A műszaki változásokat mindkét kivitelnél bevezetik, az utastérben továbbfejlesztett rádiót/érintőképernyős fejegységet alkalmaznak, a 7 colos képernyőnél továbbfejlesztett okostelefon-kapcsolódási lehetőségeket kap az ügyfél, így a hardveres navigáció már feláras lett. A SmartSense nevű vezetőtámogató-csomagban még több, és finomított működésű segéd található, például aktívan kormányzó sávtartó.

A motorkínálat 1,0, 1,2 és 1,4 literes benzineseket jelent, az ötajtósban és Coupéban az 1,2-es (75 vagy 84 LE) az alap, az Active-nál az 1,4-es (100 LE), felár ellenében választható az 1,0 literes turbó 100 vagy 120 lóerővel – mindkettőnél adják a részecskeszűrőt, így az erőforrás már teljesíti az Euro 6d-TEMP előírást. A 100 lóerős turbómotornál lehet kérni a 7 fokozatú dupla kuplungos váltót, amelynél a többi változathoz hasonlóan alapfelszerelés a motorleállító.