A Huddersfieldben található Land Rover Centre már 1968 óta foglalkozik a brit terepjárókkal, és nagyjából harminc autós készlettel rendelkeznek, amelyekben benne vannak azok is, amelyeket épp felújítanak.

Tegnap reggel hajnali 5 körül riasztották a tűzoltókat, mivel a cég raktára, ahol a már felújításon túlesett autókat tárolták, kigyulladt. A tűzoltóknak fel kellett törniük a vas kaput, majd gyorsan eloltották a lángokat. Az előzetes vizsgálat szerint gyújtogatás történt, hiszen az épület műanyag tetőpaneljei közül többet is elmozdítottak, és a tűz is itt keletkezett.

Az autók úgy károsodtak, hogy a megolvadó műanyag lecsöpögött az autókra, lángra gyújtva azok műanyag/vászon tetejét illetve utasterét, a lángok akkora hővel égtek, hogy több helyen is megolvadtak az alumínium karosszériaelemek. Négy autó teljesen megsemmisült a tűzben, egy menthetőnek tűnik, három könnyebben sérült, az autókban mintegy 100 000 font (39 millió Ft) kár keletkezett, az épület újjáépítésének költsége még nem ismert.

A cég vezetője szerint az volt a szerencséjük, hogy közvetlenül a főépület melletti parkolóhelyet üresen hagyták, így a lángok nem tudtak átterjedni a műhelyre. A cég léte nincs veszélyben, hiszen addig is folytatni tudják a Land Roverek felújítását, amíg a biztosító megtéríti a kárt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!