Noha csak nemrég indult a forgalmazása, a Mitsubishi nem elégedett azzal, ahogy az Outlander szabadidő-autó fogy az európai piacon. Épp ezért a konnektoros hibrid érkezésével egy időben megújul a modell.

Külsőleg a hűtőrács-betét változása és az első lökhárító alján elhelyezett ezüst betét jelenti a nagy újdonságot. Ezen kívül az ezüst színű tetősínek és az immár kétszínű, 18 colos könnyűfém felnik említhetőek. Sokkal fontosabbak voltak a műszaki módosítások, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a használatot. Alapfelszereléssé tették a keréknyomás-ellenőrzőt, és vészfékezéskor bekapcsol a vészvillogó is, figyelmeztetve az Outlander mögött haladókat.

A felfüggesztés elemeinek áthangolásával sokkal kényelmesebbé tették a haladást, a fokozatmentes automatikus váltó működését is közvetlenebbé tették, a kézi kapcsolású váltóhoz fokozatjelző is tartozik. Alapfelszereléssé tették az összes modellen a keréknyomás-ellenőrző rendszert. A hírek szerint egyszerű extrává teszik a harmadik üléssort, ez jelenleg felszereltségtől függően van a fedélzeten. Nem nyúltak a motorokhoz, de a 2,0 literes benzineshez társított CVT váltó programozásán módosítottak, hogy az közvetlenebb reakciót adjon gázadásra a Mitsubishi Outlander.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!