Japánban egyre-másra jönnek a Toyota modern hibridjei, de még mindig ott van a kínálatban az 1995-ben bemutatott Crown Sedan, amely kezdettől fogva leginkább flottaüzemeltetőknek készül, azon belül is a taxisok nagy kedvence strapabíró felépítése miatt. Vagy mondhatjuk régimódinak is, hiszen a merev hátsó tengely már húsz éve is meghaladott megoldás volt.

Most felfrissítették az autót, a legnagyobb újdonság az elektronikus menetstabilizáló megjelenése a szériafelszerelések között, de említést érdemel, hogy immár szabályozható a módosított grafikájú műszerek megvilágításának fényereje. Ez is valami…

Továbbra is egy 2,0 literes négyhengeres (113 LE) hajtja a hátsó kerekeket, a váltó négyfokozatú, automatikus, de még a motorleállító ellenére is 10,2 l/100 km a szabványos fogyasztás. Nem csoda, hogy majdnem az összeset elgázosítva vásárolják. Ami miatt még mindig jól fogy az autó, az a vételár, felszereltségtől függően – a taxi kivitelben például már benne van a gázszett és a belülről nyitható bal hátsó ajtó is – az indulóár 1 738 800 jen (3,775 millió Ft), ami egészen 2 973 600 jenig (6,457 millió Ft) elmehet. És ugye a flotta nagyságától függően ebből még lehet kedvezményeket elérni. Így már nem is tűnik olyan rossz ajánlatnak a 4,83 méter hosszú limuzin.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!