Amikor a hatvanas évek közepén hirtelen minden amerikai vállalat izomautókat dobott piacra, a Shelby a Hertz autókölcsönzőn keresztül tette elérhetővé a Shelby GT350-est, így a reménybeli vásárlók akár egy hétvégére-hétre is elvihették kipróbálni az autót. Persze nem próbaútra vitték a gépeket a bérlők, sokkal inkább gyorsulási versenyekre, majd hétfőn visszaadták a legyilkolt gépet – kopott gumival és néha nem a saját motorjával, hiszen a nagy teljesítményű V8-ast kiszerelték, és egy hétköznapi Ford blokkot tettek a helyére.

Most ezzel semmire nem mennek majd az ügyfelek, mert a 2016-os Ford Shelby Hertz GT350-H valójában nem egy Shelby GT350-es, hanem egy normál Mustang GT kicsit megvadítva. Az 5,0 literes, V8-as blokkhoz nem nyúlnak, a kipufogórendszert a katalizátor után cserélik le, hogy hangosabb legyen a V8-as bugyborékolása – új motorvezérlő programot írnak, még nem véglegesítették a teljesítményt, de legfeljebb pár lóerővel lesz erősebb a gyárinál a bérautó.

Az átalakítások egyébként kozmetikai jellegűek, a teljes bodykit mellett szellőzőnyílásokkal rendelkező motorháztető, hátsó spoiler kerül a karosszériára a jellegzetes arany versenycsíkokkal feldobott fekete fényezés mellett, a kerékjáratokba 19 colos felnik kerülnek négyévszakos Michelin Pilot sport abroncsokkal. Nem spórolnak a jelvényekkel és egyéb grafikai elemekkel, amelyeket mintegy húsz helyen alkalmaznak a karosszéria külsején és belsején.

A Ford 140 darab Shelby Hertz GT350-H-t épít, mindet automatikus váltóval látják el, és ezeket a kocsikat a Hertz Adrenaline Collection programján belül, kiválasztott Egyesült Államokbeli repülőtereken lehet majd kibérelni. Azt még nem árulták el, mennyi lesz a napidíj, de várhatóan népszerű lesz majd az ügyfelek körében az autó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!