Nagyon fontos autó a Renault-Nissan és a Mercedes konszernek számára a Renault Twingo harmadik generációja, hiszen annak farmotoros, hátsókerékhajtású technikája számos modell alapját adja majd. Kezdetnek ugye itt az ötajtós, európai divatmini, amelyet majd követ a Smart új generációja, de készül majd belőle olcsóautó is a fejlődő országok számára, utóbbira volt példa az Indiában nemrég bemutatott Datsun Redi-Go.

Ennél igyekeztek egy kicsit komolyabb megjelenést összehozni az európai Renault-nak, nagy vonalakban az 5-öst idézi a forma, de azért modern részleteket is látunk. Meglepő módon nem is vettek vissza olyan sokat a TwinZ és TwinRun tanulmányok megjelenéséből, ahogy azt egyébként szokták. Sőt, visszatér a nyitható vászontető, amely talán kárpótlás azért, hogy a hátsó oldalablakok csak kibillenthetőek.

Az új Twingo tervezése még 2008-ban indult, a mérnökök az első, 1992-ben bemutatott autóhoz hasonlóan szakítottak minden hagyománnyal; jelen esetben nem a színes és jól variálható belső tér volt a forradalmi megoldás, hanem a farmotor. A Daimler csak 2010-ben jött a képbe, és hamar megszületett a döntés arról, hogy az új Smart két- és négyszemélyes változatai is erre az alapra épülnek majd.

Manapság elképesztően bátor döntésnek tűnik, hogy mindössze négy színben lesz megvásárolható az autó a piaci bevezetéskor, mégpedig a képeken látható világoskék, fehér, sárga és piros fényezéssel, amelyeket még matrica-dekorral lehet majd feldobni. A belső térről majd a Genfi Autószalonon március 4-én esedékes világpremier alkalmából közölnek majd képeket/további információkat, a műszaki részleteket is akkor fogják majd részletezni. Nagyot azonban nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a Renault Twingo a 0,9 literes háromhengeres benzinmotor szívó- és turbó változatával jön majd, és 5 fokozatú, kézi kapcsolású vagy 6 fokozatú, dupla kuplungos váltóval lehet majd kérni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!