Noha az amerikai hadiiparban most mindenki azon izgul, hogy a Hummer H1-es leváltására készítsen a katonáknak még jobb védelmet nyújtó és takarékosabb sokcélú járművet, a Boeing inkább egy szakosított járművet készített. A Phantom Badger, azaz Fantom Borz névre hallgató jármű kifejezetten a gyors bevetésű speciális egységek számára készült, ennek megfelelően akár a helyben leszállni képes Osprey repülőgéppel is szállítható – mindössze 17 másodperc alatt lehet vele ki- és beállni vele a repülőgép gyomrába. Ez azért nagy szám, mert ott széltében mindössze 1,5 méter áll rendelkezésre.

A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy az első tervtől kezdődően a kész prototípus megalkotásáig – tavaly szeptemberben jelentették be annak elkészültét – mindössze 6 hónap telt el. Lehet, hogy a menetkomfort nem volt szempont, de műszakilag azért igen igényes szerkezetről van szó. Például a jó manőverezhetőség érdekében összkerékkormányzása is van, olyan, amelynél az első kerekekhez hasonló szögben képesek elfordulni a hátsók.

Az Egyesült Államok fegyveres erői újabban rászoktak arra, hogy helikopter helyett a gyorsabb és nagyobb hatótávolságú – tehát nem a frontvonalhoz közel kell összeállítani a kommandót – Osprey-vel szállítják speciális erőiket, azonban egészen mostanáig nem volt olyan kerekes jármű, amivel esetenként nagy tömegű felszerelést tudtak volna szállítani, quadokkal közelítették meg célpontjukat a katonák.

A Boeing Phantom Badger 90 centis gázlómélységgel rendelkezik, körben független felfüggesztése van, a kerekek 35 col átmérőjű terepabroncsok. A járművet az eredetileg Mercedes által kifejlesztett, manapság pedig a Chrysler és Jeep által használt, az MV Motori által készített 3,0 literes V6-os turbódízel hajtja 240 lóerős teljesítménnyel, megfelelő minőségű úton akár 130 km/órás tempóval is. Ez utóbbit teljes terheléssel – 1360 kg – is megfutja. Mivel ennél a speciális járműnél a gyorsaság és a manőverezhetőség az elsődleges szempont, a felfüggesztés hangolásánál NASCAR-versenymérnökök tapasztalatait is igénybe vették.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!