A Classic Remise Düsseldorf árulta a tulajdonos megbízásából az egykor Eddie Irvine tulajdonában lévő Ferrari 288 GTO-t, amelyre pár héttel ezelőtt jelentkezett egy vevő. Többszöri e-mail váltás és telefonos egyeztetés után – már azt is megbeszélték, hogy melyik szállítócéggel fogják majd lebonyolítani az üzletet. Az első megbeszélt személyes látogatást lemondta, helyette május 13-án hétfőn került sor a megtekintésre és a próbaútra.

Először az anyósülésen foglalt helyet az angolt francia-arab akcentussal beszélő vevőjelölt, majd helyet cserélt a kereskedés képviselőjével, és a volán mögé ült. Hétfőn 14:15-kor Neuss-Uedesheimban aztán azt mondta az értékesítőnek, hogy cseréljenek megint helyet, kikapcsolta az övét, kinyitotta az ajtaját, majd amikor az eladó kiszállt mellőle, gázt adott és elhajtott. Noha azonnal értesítették a rendőrséget, nem találták meg a piros színű Ferrari 288 GTO-t, amelyet minden bizonnyal megrendelésre loptak; a legjobb tippek szerint Hollandiába hajtottak az autóval, ahonnan minden bizonnyal konténerben viszik majd tovább.

Frissítés (05.16.): megtalálták az ellopott autót.