Nem nagyon szelídítették meg a két évvel ezelőtt még Extrem tanulmány néven bemutatott szabadidő-autójukat a Nissan formatervezői, épp csak kettővel több utastér-ajtót kapott a karosszéria, és egy kicsit gatyába rázták a megjelenést. Immár nem próbál sportkocsinak látszani az autó, épp ellenkezőleg, a szögletes vonalvezetésével a terepjárós vonalat próbálták erősíteni – a jelenleg Kicks néven futó autó már közel van a végleges, sorozatgyártásba kerülő változathoz.

Abból ítélve, hogy nincs kép a belső térről, illetve hogy a műszaki tartalmat se részletezték, arra lehet következtetni, hogy még legalább egy tanulmány lesz, mielőtt beindul a sorozatgyártás. Nem kevés munka van az itt látható szabadidő-autóban, a projekt irányítását a Japán központban végezték, egyébként meg a kaliforniai és brazíliai fejlesztőközpont végezte a munka nagyját. Utóbbi volt az irányadó, hiszen kifejezetten a dél-amerikai ország vásárlói számára fejlesztették a típust, és ott is fogják gyártani.

Nem csak formájában tér el a nálunk kapható Juke-tól a Kicks, úgy fél számmal nagyobb a karosszéria méretei alapján. A hossz jelen esetben 4,3 méter, a szélesség 1,8 méter, a magasság 1,6 méter, a tengelytávolság 2,62 méter – 17,5 centivel hosszabb a Juke-nál, a tengelytávnál 9 centi az előnye. Talán ez utóbbi az, amiért az Egyesült Államokban dolgozó fejlesztőket is bevonták a munkába, hiszen azt is írják, elsődleges a brazil piacra készül, de nemzetközi színtéren is elérhető lesz majd a Kicks alapján készülő sorozatgyártású modell, könnyen lehet, hogy az USA-ban váltja majd a feltűnő Juke-ot az ottani ízléshez (formavilág, méret) közelebb álló autó.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!