Ezúttal nem csak elcsépelt fordulat, hogy csodával határos módon senki nem sérült meg a balesetben, hiszen a képeken Barcelona leglátogatottabb turisztikai látványossága, a Sagrada Familia melletti metrómegálló bejárata látható, amelybe egy Opel Astra esett bele.

Még vasárnap délelőtt, a szentmise idején történt a baleset, amelynek pontos körülményei (ki nem adott elsőbbséget) még nem tisztázottak, csak az biztos, hogy két autó ütközött a Valencia és a Dos de Maig utca kereszteződésében, amelynek következtében az Opel Asra vezetője elveszítette uralmát autója felett. Parkoló autókat is összetört az autó, mielőtt a 2-es vonalon található Encants metrómegálló bejáratát letarolta, ahol a becsapódás idején épp nem tartózkodott senki.

Vasárnap még csak szervezték a roncsok eltakarítását, amit aztán hétfőn hajtottak végre – hétvégén úgy látszik nincsenek daruk Barcelonában. Egyelőre nem tudni, mikor lesz újra teljes egészében használható a lejárat, meg kell vizsgálni a mozgólépcsőt, és szerencsés esetben elég lesz csak annak a korlátját kicserélni. Addig is a lépcsőn engedik a közlekedést. Az Opel Astra sofőrjét a biztonság kedvéért vitték csak kórházba, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!