– Szerencsém volt, mert a rugó nem fordult el teljesen, így nem hasította ki a kereket – mondta Szatmári Elemér, és meg is mutatta a sérült alkatrészt. A kétpói férfi nemrégiben a Kétpó-Mezőtúr közötti 4632-es jelű úton szenvedett kis híján balesetet a menetközben eltört rugó miatt. – Ha a rugó kihasította volna a kereket, defektem lett volna, és akkor ki tudja, ma nem beszélgetünk itt. Még szerencse, hogy kis sebességgel mentem, igaz, nem is lehet ezen az úton száguldozni, olyan rossz állapotban van. Főleg most, hogy minden kátyú tele van vízzel, sárral. Naponta használom az autót, dolgozni járok Mezőtúrra… – tette hozzá.
Kérdeztük is, hogy miért ezen a rossz úton jár (végigmentünk rajta mi is, tapasztaltuk a hiányosságait…), hiszen mehetne a jobb állapotú 46-oson is.

Ezt a rugót is a rossz út tette tönkre – mutatja a kétpói Szatmári Elemér FOTÓ: Mészáros János Ezt a rugót is a rossz út tette tönkre – mutatja a kétpói Szatmári Elemér FOTÓ: Mészáros János

– Az nekem naponta húsz kilométerrel többet jelentene. Mivel a munkaadóm a legrövidebb utat fizeti, nem mindegy, hogy merre megyek – mondta, miközben a számlákon is rögzítő papírokat mutatja. Ezek egy dossziéban lapulnak, ahogy egy másik dokumentumhalmaz is. Ez egy korábbi, 2006-os, ugyancsak kátyú okozta sérülésre emlékeztet, amiben totálkárosra ment a két(!) kereke, még a felnik is meggörbültek. – Ötvennel mentem, amikor balesetet szenvedtem a 4629-es úton Kengyel és Bagimajor között éjszaka. Kihívtam a rendőröket is, akik tanúsították, hogy 60-as tábla volt az útszakaszon kitéve. Erre fel a Közút megcáfolta a rendőröket, mert szerinte 40-es táblák voltak kint. Úgyhogy nem lett a kártérítési ügyből semmi sem…

– Mi, itt vidéken ugyanolyan emberek vagyunk, mint mondjuk a budapestiek, vagy nagyvárosban élők. Ugyanúgy fizetjük az üzemanyagban az adót, és mégis, ilyen gyatra utakat kapunk érte cserébe! – sorolta panaszait  a férfi. – A rugótöréses eset után be is mentem a szakszervizbe, csak úgy kíváncsiságból. Ott azt mondták, hogy ott helyben ki kellett volna hívnom a segélyszolgálatukat. Megjegyeztem, ha az út közepén megállok, és nem mozdulok, akkor ott senki sem fért volna el tőlem, ma is ott várakozna mindenki. A legjobb az egészben, ha a 46-os úton baleset van, és emiatt kerülni kell, akkor erre terelik a forgalmat kamionokkal együtt. Képzelheti, mi van akkor ezen a rossz úton! – emelgette szemöldökét a férfi, akinek 1964 óta van jogosítványa, és több százezer kilométert tett már meg gépkocsival. – Tarthatatlannak vélem azt a helyzetet, hogy autót szerelünk össze az országban, autókat értékesítünk, külföldről behozunk kocsikat, üzemanyagot forgalmazunk, de az utat nem csináljuk meg – tette hozzá a dühös férfi.

Félpályás útlezárással tiltakoztak a túrkeve-mezőtúri út áldatlan állapota miatt Túrkevén szombaton

– Azért szerveztem ezt a demonstrációt, mert kiverte nálam a biztosítékot az út állapota – mondta Molnár Mónika. – Valami eltört az autómon, aminek a javítása 52 ezer forintba került. Az autószerelő azért nem tudta megjavítani az autómat időben, mert éppen akkor ő is balesetezett itt. A páromnak nem sokkal később ugyancsak volt valami alkatrészcseréje, az 30 valahány ezerbe került. Begurultam és nekiálltam szervezni. Csak az fáj, hogy nincsenek többen. Pedig sokan helyeseltek, amikor folyt a szervezés, de most nem látom őket itt. Ezen az úton tűrhetetlen közlekedési viszonyok vannak. A 14 kilométeres távot 37 perc alatt teszem meg, és nagyon sok anyagi káros balesetről tudok, ami a kátyúk miatt történt ezen az útszakaszon – fejtette ki.

A tiltakozáson megjelent Vida Tamás polgármester is, hogy egyetértéséről biztosítsa a jelenlevőket.
– Teljesen jogos a lakosság reakciója – mondta Vida Tamás. A polgármester is, és az alpolgármester, Magos Vilmos, de a képviselő-testület több tagjai is kint volt demonstrálni. – Nem mehetünk el amellett, hogy milyen közlekedési viszonyok vannak a környékünkön. Túrkevére csak négy számjegyű utakon lehet eljutni, és azt jól tudjuk, hogy ezek az utak mindenben a sor végén vannak, ha hóeltakarításról, ha felújításról van szó. A városnak ez óriási veszteség. Van egy nagyszerű gyógyfürdőnk, aminek a megközelítését jelentősen rontja az utak állapota. Magánemberként vagyok itt, hogy ezzel is támogassam az akciót. Polgármesterként folyamatosan tárgyalok illetékesekkel, mióta városvezető vagyok, azóta havi szinten több alkalommal foglalkozunk ezzel a helyzettel. Bízom benne, hogy ez a demonstráció eléri célját, és teljesen megértem, hogy a lakosság türelme elfogyott – tette hozzá.

– Városunknak kiugrást jelentene az idegenforgalom, de hogy jöjjön ide látogató ilyen útviszonyok láttán! – mondta Sörös Tibor helyi tűzoltóparancsnok. – Pedig itt sem élnek alávalóbb emberek, mint máshol, az itteniek is megérdemelnék a kátyúmentes utat. Ez a demonstráció az útról szól, nincs benne politika, csak az a lényeg, hogy mielőbb biztonságosan közlekedhessünk – mondta, és hozzátette, hogy a tűzoltók vonulási ideje másfélszer több egy kátyúmentes úthoz képest.

– Most látjuk csak, mennyi kátyú van az úton, a fagyok elmúltával – mondta a mezőtúri Fekécs Gábor. – Ezen az útszakaszon vannak olyan részek, ahol nem lehet kikerülni úgy a kátyút, hogy valamelyik kerék ne menjen bele. Ezen az úton, de mondhatnám a kuncsorbait és a mezőtúr-mezőhékit is, a lapátos kátyúzáson kívül nem volt komoly felújítás. A lapátos azt jelenti, hogy néhány lapát aszfaltot belehintenek a kátyúba és lábbal megtömörítik. De láttam már itt kátyúzást szakadó esőben is, fotót is készítettem róla. Ez az út gyakorlatilag alkalmatlan a közlekedésre. Mi vállalkozóként járunk ezeken a környékbeli utakon és az adott munkahely megközelítése is gondot okoz nekünk, adófizető vállalkozóknak. Fizetünk is azért tisztességesen, hogy közlekedhessünk az utakon, fizetjük az autópályahasználatot, a megyei matricáért fizetünk. A legtragikusabb az esti, éjszakai közlekedés esőben. Felnik, futóművek mennek naponta itt tönkre. Legutóbb a napokban volt itt baleset, egy túri és egy kevei hölgy karambolozott a kátyúk miatt. Ezeket az utakat már nem is használjuk, inkább kerülünk. Országgyűlési képviselőnk a média előtt hirdette ki a felújítás kezdetét tavaly, azóta sem történt semmi. Mezőtúr normális körülmények között csak Gyomaendrőd felől közelíthető meg. A többi környékbeli út szinte járhatatlan, életveszélyes – tette hozzá.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek Besenyszögön

Besenyszögön is elégedetlenek a Szolnok-Besenyszög közötti út állapotával. Ezért civil szerveződés indult, amelynek vezetője Boros Ignácné. Katika lapunk érdeklődésére elmondta, hogy korábban ők is útlezárásos demonstrációban gondolkodtak, de erre kevés jelentkező akadt, így most aláírásgyűjtésbe kezdtek. Levelet fognak írni az illetékes minisztériumba, felhívva a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Az önkormányzat is besegít az akcióba, onnan adatokat kértek a Volántól, a rendőrségtől, a mentőktől, a tűzoltóktól, hogy számukra milyen nehézséget, gondot okoz a jelen viszonyok között Besenyszögöt megközelíteni. Már most több száz aláírás összegyűlt, és nemcsak helyiek, hanem környékbeliek is támogatják az akciót.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!