Noha több európai gyártó is Párizsra halasztotta az eredetileg a Moszkvai Autószalonra időzített világpremierjét, azért így is bőven lesz majd újdonság az orosz fővárosban. Ezek közül is érdemes kiemelni három autót, amelyet nagyon vár már az orosz közönség – igaz, mindháromra még vagy két évet.

A Lada Vestát korábban már láthattuk a lerobbanásának köszönhetően, most egy kicsit jobb minőségű képekkel rendelkezünk az új szedánról. Ezeken már úgy fotózták meg a karosszériát, hogy nagyon jól látszanak az oldalfal meglepően éles domborulatai, és működés közben láthatjuk a LED-ekkel teletömött lámpákat is. Ezen felül a WTCC versenysorozatban a Priorát váltó versenyautóról is van már egy kép.

Igazi újdonság az XRay2, amely teljesen új típus lesz majd a kínálatban, és ahogy a neve is mutatja a korábbi Xray tanulmány folytatása. A kompakt szabadidő-autó nagyjából az a méret, mint a Chevrolet Niva, de annak nem a testvérmodellje, noha egy gyárban és valószínűleg gyártósoron készülnek majd.

A Chevrolet Niva következő generációját előrejelző tanulmány meglepően vad körítést kapott – ne feledjük, amíg az előző generáció alatt lényegében a Niva hajtáslánca volt felezővel és zárható központi differenciálművel, az újdonság alapváltozata csak elsőkerékhajtású lesz. Egyféle motorral lesz majd kapható, a PSA-eredetű 1,8-as 135 lóerőt és 170 Nm-t tud, és akár automatával is választható lesz – ebben az esetben azonban le kell mondani az összkerékhajtásról.

A Chevrolet Niva, a Lada Vesta és a Lada XRay2 is 2016-ban kerül majd az orosz márkakereskedésekbe. Mindhárom típus esetén hátravan még a fejlesztés végső szakasza, amely során közúton próbálják majd a prototípusokat, és egyben ez lesz a tűzkeresztsége az új Lada fejlesztőközpontnak is, ahol nemrég álltak át a Renault-Nissan konszernnél használt munkaszervezésre. Nem szabad hibázniuk, és ezért a vezetők inkább több időt adnak a fejlesztés befejezésére.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!