A Volvo Coupé tanulmánnyal a P1800-as kupét idézték meg a tervezők, és ahogy a ma már legendás autónak is volt kombikupé változata (P1800 ES), úgy a tanulmány is megkapta a maga praktikus hátsóját, aminek az Estate nevű autó lett az eredménye. És ez még nem minden, hiszen itt látható először az a belső tér, amely már csak részleteiben (anyagválasztás, színek) tér majd el attól, amit az ősszel bemutatkozó, a márka teljes megújulását úttörőként vezető XC90-es kap majd (aminek már volt egy hasonló stílusú előzetese).

Egyszerű a belső, a kormánykerék mögött egy monitor, a középkonzol helyén egy hatalmas érintőképernyő található. „Az alapgondolat az volt, hogy a vezérlést és az információkat tökéletesen intuitív és felhasználóbarát módon tegyük hozzáférhetővé. Minden pontosan ott van, ahol egyébként is keresnénk, így a vezetés élvezetes, hatékony és biztonságos.” – mondja Thomas Ingenlath, a Volvo Car Group formatervezési alelnöke.

A belső térben egyébként a legújabb svéd trendeknek megfelelően már színeket is felfedezhetünk, narancssárgák a biztonsági övek, narancs világítást kap a kristályból készített előválasztókar, fekete-fehér gyapjúkárpit borítja az üléseket, a műszerfalat nyeregbőrrel vonták be, a fabetéteket réz rátéttel dobják fel.

A Volvo Estate tanulmány megvalósítására nagyon jók az esélyek, hiszen a kupé ott lesz a svédek kínálatában, a kombikupé ezt követően már nem jelent olyan nagy ráfordítást fejlesztés/gyártás szempontjából. Persze, a hatalmas, egészen a tető végéig húzódó szélvédőről le kell majd mondani, de ezt leszámítva nincs nagyon olyan részlet a karosszérián, ami légből kapottnak tűnik.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!