Nem egyszerűen csak megskalpolták a Mercedes-AMG GT és GT S nevű kupékat, a roadster változat megvalósítása során végigmentek minden részegységes, és szükség szerint módosították azt. A karosszéria merevségét a kupénál vastagabb lemezből készített oldalfalak és az azokon belül elhelyezett több kereszttartó növeli, a műszerfal mögött is van néhány extra merevítés, ahogy a tetődoboz és a hátsó futómű felső bekötési pontja közé is került ilyen.

Következzenek a Roadster változat egyedi megoldásai. A 4,0 literes V8-as biturbó teljesítményét a GT Roadster kivitelben 476 lóerőre (kupé 462 LE) növelték, így ennek a 0-100-as sprintideje a kicsit nagyobb tömeg miatt változatlanul 4,0 másodperc. A GT C Roadster esetén 557 lóerő a teljesítmény (GT S kupé 510 LE), ennél ráadásul 57 mm-rel kiszélesítették a karosszériát a szélesebb hátsó kerekek és nyomtáv miatt, a 0-100 km/h sprintidő 3,7 másodperc. A váltónál hosszabbra vették az I fokozat, rövidebbre a VII fokozat áttételét, és a Roadsternél ott van a fedélzeten az egyébként a GT R-ben alkalmazott aktív aerodinamika, amelynél számítógéppel vezérelt fedelek vezérlik a hűtőre és a padlólemez alá áramló levegő mennyiségét.

És még akadnak különlegességek. A tömeg csökkentése érdekében a csomagtérfedél váza karbonszálas műanyag, a külső borítás alumínium. Az 50 km/h-ig működtethető, 11 másodperc alatt nyíló/záródó vászontető váza magnézium/alumínium/acél, három színben (fekete, vörös, bézs) kérhető. A GT C Roadster nemcsak az elektronikusan változó lengéscsillapítást kapja alapáron, de ott van a fedélzeten a GT R-ben alkalmazott összkerék-kormányzás is. Végül pedig a feltűnési viszketegségben szenvedők számára jó hír, hogy a Roadsterhez kifejlesztett Burmester hifinél a mélynyomót mereven a karosszériavázhoz rögzítik, így az egész utastérben jól hallható-érezhető a basszus.

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!